HANGULATOK

Nézem a kezem, vonalak a tenyeremben, mint az utak, szerte futnak. Becsukva, innen indul minden út. Szívemen kinyitva, ide tér meg a végtelen...

Emlék-könnyek 


falevel-125.jpg



Lassan virradt. A kis ablak átszűrte a reggeli sugarakat. Péter nézte a penészes falat, figurákat látott a képzelete. Rajzokat. Ahogy változott a fény, a képek is úgy alakultak Mozgalmas képek voltak a közelmúltból, szinmte megelevenedtek. Szeretett volna papírt, grafitot, mint a nyáron ott, Szentendrén.

   Rajzot tanult. Tanulás? Sok beszélgetés volt az. Közben egymás mukáját nézték, tanácsokat kapott, a forma, a kontúr, fény, árnyék összhangjáról. Boldogan dolgozott, javított,újra kezdte, amíg valaki megállt a háta mögött, nézte a munkáját. Akkor tudta, jól sikerült, szinte hibátlan.

   Aztán az esti beszélgetések halkan, abban a kis presszóban a Duna partján. Álmok egy másik, jobb világról, ahol szabadon lehet élni, alkotni. Szállt a képzeletük. Amilyen tág volt akkor a képzelet, olyan szűkre szabta most az élet.

   Hirtelen nyílt az ajtó. Bilincs kattant. Keskeny folyosó. Kapu. Csukott kocsi. Kiszállás. Lépcsősor. Tárgyalóterem.

   Állt a bíró előtt.

   - A Magyar Népköztársaság nevében...

   Mosolyog magában. Hiszen nem is érti... Hosszú felsorolás következik. Barátok neve, utcáké...ahol naponta járt, amelyek közt nemrég annyi halott... megborzongott.

   - Kötél általi halálra ítélem!

   Hazaárulás? Elméje lassan szétszedte a szavakat. Haza? Otthonára gondolt. Szüleire, akik mindig óvták, ne beszéljen senkinek a családról, a régi címeket el kell felejteni!  Kinéz az ablakon. Egy faágon hintázik az utolsó levél, sápadt őszi színnel. Vékony ág, mint nagyapa pergamenszínű keze imára kulcsolva tavaly, temetése előtt a koporsóban. Redőin látta az egész életét. Élet... életek? Sok embert látott meghalni az elmúlt hetekben.

   - Azonnal végrehajtandó! - csattant az utolsó mondat.

   - Megértette?

   A bíróra nézett, csendben. Tudta nem várt választ. Oldalra tekintett, a bíró asztalán megállt a szeme a naptáron: 1956. november... a napot meg sem jegyezte, már nem fotos...

   Megfodult. Siettették. Alig tudott lépni kitaposott bakancsában... A fűzőt elvették még az első napon.

                             * * * * * * * * * * *


























































Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. HCA Értékesítési Akadémia

► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája

hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Zelovics Péter vagyok postagalambok tenyésztése és versenyeztetése a hobbim

► Postagalamb gyürü gyüjtő is vagyok

zelopigeonrings.hupont.hu

2. sipi

► ime a legfrissebb mixek

zics.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

5. Zavarja a szag és a pára ? Szereltessen elszívót! +36209884170

► Konyhai párelszívó híján a főzés illata az egész lakásában, utcai ruháin is érződik? Ventillátort szereltetne fel, fürdőszobája állandó penészedésének megelőzésére? Szagelszívó kellene a WC használatának szerteáramló , kellemetlen szaga miatt ? 0-24

elszivo.hupont.hu

6. Szagelszívó szerelés, páraelszívó javítás 06202251104

► Ha főzés illata terjeng az egész házban és már érződik az összes utcai ruháján, vagy penész foltokkal küzd otthonában, netán a WChasználati kellemetlen szag miatt kényszerül pirulni vendégei előtt... Hívja fel légtechnika szervizünket 0-24 !

szagelszivo.hupont.hu

7. Énagyi: Neveld Te, Gyermeked és ne Ő Téged! Várj el többet!

► Családi nevelés. Bölcsődei nevelés? Nevelj a valós életre, több együtt töltött, szeretetteljes idő! Ne félj gyermeked nevelésétől!

evamama.hupont.hu

8. Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése

► Cégünk napelem rendszerek teljes körű kivitelezésével, telepítésével foglalkozik

napelemesrendszer.hupont.hu

9. Woma duguláselhárítás Budapesten

► Azonnali duguláselhárítás Budapesten, ingyenes kiszállással, garanciával, korrekt árakkal, Csongrádi László 06 20 293 44 00!

dugulaselharitasbudapest.hupont.hu

10. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

11. Orosz Ferenc 2.

► Magamról hobbijaimról, a kis unokámról, barátokról,nosztalgiáról, tárgyaimról

ofk-ofk.hupont.hu

12. RÉGISÉG FELVÁSÁRLÁS

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

regisegvetel.hupont.hu

13. LEHALLGATÁS VÉDELEM

► Az az információ, amire önnek szüksége van, az nekem vagy meg van, vagy megszerzem.

ved-elem.hupont.hu

14. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

15. Katona Lajos Bútorasztalos mester

► Konyhabútorok, Irodabútorok, Falépcsők tervezése gyártása. Két évtizedes szakmai háttér. Rövid határidő, kedvező árak.

berwoodkft.hupont.hu

16. GURULÓ-LÓ KFT (GURULÓ LÓ, BO-BO CAR, TIPRÓKA, TRAMBULIN, UGRÁLÓVÁR HOMOKKÉP

► A Guruló-ló kft vállalja óvodákban, rendezvényeken, szülinapi partikon guruló lovak, BO-BO Car, tipróka, trambulin, valamint egy kis ugrálóvár bérbeadását (akár egyenként is), rendezvények lebonyolítását, gyermekek szórakoztatását!

gurulolokft.hupont.hu

17. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

18. TESTBESZÉD

► EGÉSZSÉG GYÓGYSZEREK NÉLKÜL

testbeszed.hupont.hu

19. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

20. Emberi értékek

► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"

emberi.hupont.hu

21. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

22. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

23. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

24. Totál Dráma sorozatok, és minden, ami drámai

► Sziasztok! Remélem tetszeni fognak a sorozataim, és a többi! Drámát a népnek! A legújabb elkészült rész: TDA2 1.rész Fejléckép: TDSzF2: Kyle

totaldramasorozatok.hupont.hu

25. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

26. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

27. GreenSys Electric Kft. - Napelem rendszerek

► Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése, telepítése

napelemrendszerek.hupont.hu

28. Kávé ízü álomvilág

► Soha nem késő elkezdeni! Közel a hatvanhoz kezdtem el leírni gondolatokat, jegyzeteket készíteni , amik rögzítik az élet bizonyos pillanatait. Egy adott szituációhoz csak kevés fantázia kell és kész a mondanivaló. Érezd magad jól itt kedves Vendég!

kave-izu-alomvilag.hupont.hu

29. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

30. A PLETYKA TINILÁNYOKNAK

► Sziasztok! Minden kedves látogatót szeretettel köszöntök a blogon! Írj, kérdezz, és mi válaszolunk!

apletyka-tininet.hupont.hu

31. Kellemes karácsonyt &Boldog új évet

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

girls-baby.hupont.hu

32. Hannah-Miley

► Miley nappal sulibajár és a barátaival elmegy a tengerpartra de este amikor felhúzza a parókáját atváltozik Hanná-vá

hannah-miley.hupont.hu

33. Oriflame - Goldnet

► Rendeljen természetes svéd kozmetikumokat

oriflame-goldnet.hupont.hu

34. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

35. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

36. Teke

► Teke Borsodban

borsodteke.hupont.hu

37. Alapszintű hangképzés,könnyűzenei dalok tanulása,JAZZ-ének!

► Régi vágyad az éneklés? Szeretnél kitörni a szürke hétköznapokból? Nem szeretnéd veszni hagyni tehetségedet? Érdekel, hogy érdemes-e énekléssel foglalkoznod? Gyere és segítek!

viktoriaenekstudio.hupont.hu

38. A Harry Potter történetek összes tudnivalója

► Nem kell se gyereknek, se varázslónak lenned ahhoz ,hogy Harry Potter elvarázsoljon!

harry-potter-titkok.hupont.hu

39. Expert Orosz Cseh Szlovák Fordítócsoport

► Orosz, cseh, szlovák, angol, német fordítás anyanyelvi fordítóktól RUSSIAN, CZECH, SLOVAK, HUNGARIAN, GERMAN TRANSLATION FROM NATIVE SPEAKERS

expert-fordit.hupont.hu

40. Spitz Hotel Minden kis Spitz otthona!

► A kutya a legállhatatosabb barát - az első aki üdvözöl, és a legbátrabb aki védelmez!

spitzhotel.hupont.hu

41. MINŐSÉGI ÚJ ÉS ALIG HASZNÁLT BÚTOROK

► Exkluzív bútorokkal felszerelt vendégház, és a hozzá tartozó irodák minden berendezése pillanatokon belül, kedvező áron az Öné lehet!

butorextra.hupont.hu

42. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock IV., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Tisztelt látogató! Az Édenkert még messze van, de lépésről lépésre fogy a távolság. Nem gondoltam volna, hogyha az ember igyekszik hasznosabb életet élni, úgy szabadidőből rendelkezik a legkevesebbel, ami persze nem probléma. (Hiszen addig sem írok.)

solverus-versek-iv.hupont.hu

43. Gépigények.info

► A baloldalon megjelenő játékok- ra (linkekre) kattintva megtudod hogy milyen a játék gépigénye .

deejaykokalo.hupont.hu

44. Magyarnak lenni gyönyörű küldetés!

► Minden, ami fellelhető Magyar múltunkból-jelenünkből- és jövőnkből.

matyas.hupont.hu

45. HIRDETÜNK FRISSÍTÜNK, ADMINISZTRÁLUNK ÖN HELYETT

► Online ingatlan hirdetési szolgáltatás

prudentaportal.hupont.hu

46. www.adri-twilight.hupont.hu

► Ez a legjobb Alkonyatos oldal.Itt mindent megtudhatsz kedvencedről.

adri-twilight.hupont.hu

47. ENERGIATAKARÉKOSSÁG, KÖRNYETEVÉDELEM, VÍZTISZTÍTÓK, TUDATOS ÉLETMÓD

► EDER CSILLA OLDALA. ENERGIATAKARÉKOSSÁG, KÖRNYETEVÉDELEM, VÍZTISZTÍTÓK, GAZDÁLKODJ OKOSAN!

okoenergia.hupont.hu

48. Széki Kapusi István hivatalos honlapja

► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.

kapusi.hupont.hu

49. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

50. .·**·.¸(¯`·.¸*.sztarok-csillagok.hupont.hu.*¸.·´¯)¸.·**·.

► Ti egy rajongói oldalon jártok!!!

sztarok-csillagok.hupont.hu

51. teveoldal

► Új havi program! Javisd ki a hibás írást a tevéről és küld el nekünk. Mégtöbb dolgot megtudhatsz a hírek, hírek címü menüpontban.

tevebigyo.hupont.hu

52. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

53. Eleonóra konyhája!

► "A mértékletességnek kétféle oka van: vagy szeretjük az egészségünket, vagy az, hogy nem bírunk sokat enni."

fozzunkvalamit.hupont.hu

54. LÉNÁRD

► saját versek ........"az élet egy vers és a vers az élet"

lenard.hupont.hu

55. Mamiházipraktika

► Háztartási ötletek, receptek, sütés-főzés, varrás, kézimunka, takarítási praktikák

mamihazipraktika.hupont.hu

56. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock, avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Kedves idetévedt Olvasó! Egy ideje belevágtam, hogy átnézzem, összerendezzem eddigi írásaimat, mivel nagyon úgy tűnik túl az 50-en, életem lassan elszalad. Ez a folyamat ma is tart, és csak remélni, tudom, hogy be is fejezem egyszer, amit elkezdtem.

solverus-versek.hupont.hu

57. Silver Fang

► Ezüst Nyíl rajongók figyelem!

gng.hupont.hu

58. Bónom- zugi nyaraló Bónom-zugi Baráth nyaraló

► Üdvözlünk a Holt- Körös legszebb részén, az amurparadicsomban! Köszöntelek a Bónom- zug legcsendesebb erdővel szembeni belső ívén! Szeretettel várunk benneteket új építésű kétszintes gerendaházunkban, amely felszereltségével minden igényt kielégít!

bonomzuginyaralo.hupont.hu

59. ÚRKÚT TERMÉSZETI KÖRNYEZETE

► Úrkút környezete - nevezetes helyek, Kab-hegy, túristautak, tanösvények

urkutkornyeke.hupont.hu

60. ash-mkay.hupont.hu ---> Mivel ez a címe, róluk szól *___-

► wao. ez aztán nem semmi :) akkor marad az oldal,de remélem egyszer elérem az 1000 látogatót : D [köszi skacok, hogy nézitek az oldalt] ;) || Kicsit egváltoztttam az oldal kinézetét. Remélem tetszik mindenkinek !! : DD

ash-mkay.hupont.hu

61. Mindenkinek

► Nézzétek =)

cukis.hupont.hu

62. Mert fociból sosem elég!

► VB érdekességek: www.focivb-2010.hu

footballvilag.hupont.hu

63. Selena Generation

► Üdvözöllek az én Selena Gomezzel foglalkozó oldalamon! Sok új infó és minden ami róla szól! Remélem tetszeni fog (L) puszi: Berni

selena-source.hupont.hu

64. Harry Potter

► fanoknak

harrypotterrolminden.hupont.hu

65. Four Wheel Drive Bt.

► Teljes körű gépjármű javítás, karbantartás, karosszériázás, fényezés, műszaki vízsgáztatás, teljes körű alkatrészellátással. Robbanómotoros kisgépek javítása, karbantartása, alkatrészellátással. Tűzifa kereskedés.

fwd-sarkad.hupont.hu

66. Zach és Cody

► Biztos azt hittétek, hogy az oldalam Zach-ről és Cody-ról szól. Hát most megbizonyosodhattok róla, hogy nem így van(...) az én kedvenceimről(...)

zachescody.hupont.hu

67. Bronzkefék,szénkefék

► Bronzkefe,szénkefe Tel.:+36 30 4941848 levélcím: 53gyula19@freemail.hu

bronz-szenkefe.hupont.hu

68. Loondy Szalon

► Itt minden kacatot megtalálsz, talán még szükséged is lehet valamire. Töltsd le, és érezd jol magad.

szalon.hupont.hu

69. Ashley Tisdale Fan Oldal

► Ashley Tisdale---Sharpey Evans

ashleyblondie.hupont.hu

70. Viktória faktorok

► A Viktória faktorok azok az összetevők, amelyek az Ön személyes győzelméhez szükségesek, legyen szó az Ön személyes ügyéről, egy család, egy csoport, vagy egy szervezet céljainak a megvalósításáról. Így a Viktória faktorok minden esetben más és más

viktoriafaktorok.hupont.hu

71. Szállás! Nyaralás apartmanban Balatonbogláron a VIRÁGOS NYARALÓHÁZ-ban

► Üdüljön a Balaton déli partján Balatonbogláron! Töltse szabadságát kellemes családias környezetben családi házunk 2 külön bejáratú apartmanjában. A Balaton parttól 200 méterre található.

nyaralas-balaton.hupont.hu

72. Férfiak a nőkért - és a családért

► A család a férfiak és a nők együttes felelőssége. Ha egy nő boldogtalan, a család is boldogtalanná válik. Ha viszont boldog a nő, boldog lesz a család is. A nő boldoggá tétele a férfiak felelőssége, és dolga! Képesek vagyunk rá!

men-for-the-women.hupont.hu

73. csakcsajosdolgok.hupont.hu

► Ez az oldal olyan dolgokról szól, ami egy csajt érdekelhet:) Jó szórakozást!!!

csakcsajosdolgok.hupont.hu

74. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

75. Imádjuk a CSOKOLÁDÉT!!!

► Mindent a csokiról

csokis.hupont.hu


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 44
Heti: 123
Havi: 1 112
Össz.: 513 495

Látogatottság növelés
Oldal: Emlék-könnyek
HANGULATOK - © 2008 - 2024 - hangulatok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »