HANGULATOK

Nézem a kezem, vonalak a tenyeremben, mint az utak, szerte futnak. Becsukva, innen indul minden út. Szívemen kinyitva, ide tér meg a végtelen...




osz.jpg

 

Ősz

 

Napok óta esik, már az esernyőm is átázik. Nincs ebben semmi rendkívüli, hiszen jellemzője az évszaknak, mégis... Jobban kedvelem, amikor napsütéses, indián léptű, suhanó szellővel játszó, színeket festő, szép őszi napokat élünk.

A kedvencemet.

      Bolondja vagyok a meleg, narancsos, rozsdabarna színeknek, szőlőnek, hamvas baracknak. A levelek, a ragyogó, fényes gesztenyék, guruló dió. Mennyi termést, színes levelet gyűjtöttem óvónő koromban a gyerekekkel... milyen régen volt.

      Tanárként is tettem hasonlót, de ekkor már - nagy örömömre - hozzáfűzhettem a klasszikusok szép őszi verseit is.

      Ebbe az esős, magányos délutánoimba belopakodnak gyerekkorom emlékei őszről, sok mindenről.

      Messze visz a képzelet: Ujjaim közt megcsillan egy azüstfehér hajfürt, Nagymamám ősz haja. Néha megengedte, hogy kibontsam, átfésüljem azzal a szép gesztenyebarna szarufésűvel. Hasonló árnyalatú, anyagú hajtűvel lehetett fonott haját kontyba tűzni fésülés után.

      Amikor őszülni kezdett, valamiféle különös diófőzettel mosta a haját, amitől szép színt kapott, eltűntek a fehér szálak.

      - Már ez sem a régi! - mondta egyszer.

      - Miért? - kérdeztem.

      - Tudod milyen színű volt régen a hajam?

      - Hát, iléyen szép - mutattam a festéknek használt főzetre.

      - Dehogy, fekete volt mindig.

      - De hát? - néztem értetlenül.

      - No, ezért nem kenegetem többé semmivel. Nincs ami visszahozza a fiatalságot! - sóhajtott.

      Ezután lett az én Nagymamám ezüstfehér, ősz hajú.

      Az én hajamat pedig friss kamillafőzettel öblítette, hogy csillogó, aranyszőke maradjon.

      Micsoda kontraszt, a kamillavirágok és a dió... Tavasz és ősz, ifjúság és öregség... születés, elmúlás.

      Ahogy rágondolok, egyre hűvösebb lesz körülöttem, pedig ez a természet rendje, teszi a dolgát... És mi?

      Úgy kellene élni, valahogy a természet törvényei szerint, és nemcsak az elmúlkásra gondolok, hanem mindarra ami történik velünk életünk során. Mi emberek valamikor elrontottunk sok mindent. Civilizálódtunk, talán jobban, mint kellett volna, vagy másként? Ezen tűnődöm.

      Közben eszembe jutnak saját szokásaim. Ritkán megyek piacra azért a szeretett szőlőért,hamvas barackért, másért. Közelebb van a bevásárlóközpont.

      A hajamat fodrász festi, a házi praktikák már csak ilyen unalmas, őszi délutánokon köszönnek rám.

      A természettel való kapcsolat mégis valódi csoda számomra. Egy-egy kirándulás az őszi napfényes hétvégeken lányaimmal, legkisebb unokámmal... mennyi csodát tartogat: gombát, csigát, hatalmas szarvasbogarat.

      Ilyenkor nem érdemes sietni, mert elvész az a pillanat, amire rátekint a kis négyéves szempár.

      Ablakon át nézem az esős utakat. Mindenki siet, rohan. Talán az időjárás miatt, de hiszen így volt ez a múlt héten is a ragyogó napsütésben. Mintha elkésnének valahonnan az emberek. Mennyi idejük lehet egymásra, rátekinteni a világra?

 

" Szoktál-e néha meg-megállni,

És néhány percre megcsodálni,

A zöld mezőt, a sok virágot,

Az ezer színű, szép világot,

A dús erdőt, a zúgó fákat,

A csillagfényes éjszakákat,

A völgy ölét, a hegytetőt,

Nem, neked erre nincs időd!"

-  Szádeczky-Kardos György  -

 

                                       * * * * * * * * * * * * *

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. HCA Értékesítési Akadémia

► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája

hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Zelovics Péter vagyok postagalambok tenyésztése és versenyeztetése a hobbim

► Postagalamb gyürü gyüjtő is vagyok

zelopigeonrings.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. sipi

► ime a legfrissebb mixek

zics.hupont.hu

4. Woma duguláselhárítás Budapesten

► Azonnali duguláselhárítás Budapesten, ingyenes kiszállással, garanciával, korrekt árakkal, Csongrádi László 06 20 293 44 00!

dugulaselharitasbudapest.hupont.hu

5. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

6. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

7. Énagyi: Neveld Te, Gyermeked és ne Ő Téged! Várj el többet!

► Családi nevelés. Bölcsődei nevelés? Nevelj a valós életre, több együtt töltött, szeretetteljes idő! Ne félj gyermeked nevelésétől!

evamama.hupont.hu

8. A PLETYKA TINILÁNYOKNAK

► Sziasztok! Minden kedves látogatót szeretettel köszöntök a blogon! Írj, kérdezz, és mi válaszolunk!

apletyka-tininet.hupont.hu

9. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

10. Horgolt kiegészítők: sapkák, sálak, kézmelegítők, mandzsetták, ékszerek

► A horgolt kiegészítők öltöztetnek, egyedivé tesznek. Kalapok, sapkák, sálak, kesztyűk és ékszerek!

horgol.hupont.hu

11. Orosz Ferenc 2.

► Magamról hobbijaimról, a kis unokámról, barátokról,nosztalgiáról, tárgyaimról

ofk-ofk.hupont.hu

12. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

13. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

14. LEHALLGATÁS VÉDELEM

► Az az információ, amire önnek szüksége van, az nekem vagy meg van, vagy megszerzem.

ved-elem.hupont.hu

15. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

16. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

17. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

18. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

19. Emberi értékek

► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"

emberi.hupont.hu

20. AAA. ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG Bp

► ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-ABLAKZÁR-ABLAKJAVÍTÁS-FA NYÍLÁSZÁRÓ FELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG CSERE BUDAPEST

aaa.hupont.hu

21. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

22. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

23. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

24. TESTBESZÉD

► EGÉSZSÉG GYÓGYSZEREK NÉLKÜL

testbeszed.hupont.hu

25. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

26. Rock-gitár

► Sziasztok! Ezen az oldalon a gitárokról olvashattok! Érdemes végignézni a menüpontokat!!Nem bánjátok meg!!!

rock-gitar.hupont.hu

27. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

28. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

29. PlayHardGoPro Klánoldal

► avagy NIGHTFALL krémje

playhardgopro.hupont.hu

30. Totál Dráma sorozatok, és minden, ami drámai

► Sziasztok! Remélem tetszeni fognak a sorozataim, és a többi! Drámát a népnek! A legújabb elkészült rész: TDA2 1.rész Fejléckép: TDSzF2: Kyle

totaldramasorozatok.hupont.hu

31. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

32. Kávé ízü álomvilág

► Soha nem késő elkezdeni! Közel a hatvanhoz kezdtem el leírni gondolatokat, jegyzeteket készíteni , amik rögzítik az élet bizonyos pillanatait. Egy adott szituációhoz csak kevés fantázia kell és kész a mondanivaló. Érezd magad jól itt kedves Vendég!

kave-izu-alomvilag.hupont.hu

33. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

34. Hannah-Miley

► Miley nappal sulibajár és a barátaival elmegy a tengerpartra de este amikor felhúzza a parókáját atváltozik Hanná-vá

hannah-miley.hupont.hu

35. Korrupció az igazsászolgáltatásban

► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?

korrupcio.hupont.hu

36. Alapszintű hangképzés,könnyűzenei dalok tanulása,JAZZ-ének!

► Régi vágyad az éneklés? Szeretnél kitörni a szürke hétköznapokból? Nem szeretnéd veszni hagyni tehetségedet? Érdekel, hogy érdemes-e énekléssel foglalkoznod? Gyere és segítek!

viktoriaenekstudio.hupont.hu

37. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

38. Spitz Hotel Minden kis Spitz otthona!

► A kutya a legállhatatosabb barát - az első aki üdvözöl, és a legbátrabb aki védelmez!

spitzhotel.hupont.hu

39. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

40. Házépítés, karbantartás, és szigetelés egy kézben!

► Rugalmasság, kreativitás, szakértelem, egykézben, mindez kedvező áron !

epites-szigeteles.hupont.hu

41. csakcsajosdolgok.hupont.hu

► Ez az oldal olyan dolgokról szól, ami egy csajt érdekelhet:) Jó szórakozást!!!

csakcsajosdolgok.hupont.hu

42. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock IV., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Tisztelt látogató! Az Édenkert még messze van, de lépésről lépésre fogy a távolság. Nem gondoltam volna, hogyha az ember igyekszik hasznosabb életet élni, úgy szabadidőből rendelkezik a legkevesebbel, ami persze nem probléma. (Hiszen addig sem írok.)

solverus-versek-iv.hupont.hu

43. GYÓGYULÁSOM TÖRTÉNETE-CSILLA MÓDRA

► MINDIG VAN REMÉNY!ÉLNI JÓ!SOHA NEM SZABAD FELADNI!MINDIG VAN KIÉRT,VAGY MIÉRT ERŐSNEK LENNI!

gyogyulasom.hupont.hu

44. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

45. Pink Cadillac Professional Nails

► Györené Csertán Gyöngyi - Professzionális körömszobrászat

pinkcadillacnails.hupont.hu

46. www.adri-twilight.hupont.hu

► Ez a legjobb Alkonyatos oldal.Itt mindent megtudhatsz kedvencedről.

adri-twilight.hupont.hu

47. Divat, sztárok, idézetek, ruhák és minden ami kell *-*

► Sztárok ,divat,Legjobb zenék, kedvenc előadók, legmenőbb cuccok különleges eseményekre és sulis dolgok-cuccok szünetekre...Csak itt és csak most... :) Mert ide érdemes benézni <3 És lécci mindenki lájkolja a Facebookos oldalunkat íme: https://www.fac

iszaszi.hupont.hu

48. Ablak Amígó - Baráti árak! +36203685888!

► Ablakcsere ablak javítás Budapest III. IV.. XIV. XV. XVI. XVII. kerületben Pest és Heves megyében! ABLAK AMÍGÓ - BARÁTI ÁRAK! Ablak és Ajtó? Ablak Amígó!!! Német precízitás, gyors munkavégzés!

ablakamigo.hupont.hu

49. KREATÍV APRÓSÁGOK

► Saját készítésű kreatív apróságaim karácsonyra, születésnapra, esküvőre, leány- és legénybúcsúra, illetve csak úgy, a lakásunk díszítésére

kreativaprosagok.hupont.hu

50. Niki's & Réka's selena web site

► Belépés csak Selena rajongóinak! Ez egy Selena Gomez rajongói oldal, tehát csak Selly rajongói léphetnek be!

zenekessztarok.hupont.hu

51. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

52. Széki Kapusi István hivatalos honlapja

► Erdély, a Mezőség, szülőfalum Szék. Varázslatos mesevilág, ma is élő hagyományok kifogyhatatlan forrása, drága szülőföldem.

kapusi.hupont.hu

53. Szentek és Boldogok élete

► Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!

szentekelete.hupont.hu

54. .·**·.¸(¯`·.¸*.sztarok-csillagok.hupont.hu.*¸.·´¯)¸.·**·.

► Ti egy rajongói oldalon jártok!!!

sztarok-csillagok.hupont.hu

55. Viktória faktorok

► A Viktória faktorok azok az összetevők, amelyek az Ön személyes győzelméhez szükségesek, legyen szó az Ön személyes ügyéről, egy család, egy csoport, vagy egy szervezet céljainak a megvalósításáról. Így a Viktória faktorok minden esetben más és más

viktoriafaktorok.hupont.hu

56. Eleonóra konyhája!

► "A mértékletességnek kétféle oka van: vagy szeretjük az egészségünket, vagy az, hogy nem bírunk sokat enni."

fozzunkvalamit.hupont.hu

57. LÉNÁRD

► saját versek ........"az élet egy vers és a vers az élet"

lenard.hupont.hu

58. Mamiházipraktika

► Háztartási ötletek, receptek, sütés-főzés, varrás, kézimunka, takarítási praktikák

mamihazipraktika.hupont.hu

59. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock, avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Kedves idetévedt Olvasó! Egy ideje belevágtam, hogy átnézzem, összerendezzem eddigi írásaimat, mivel nagyon úgy tűnik túl az 50-en, életem lassan elszalad. Ez a folyamat ma is tart, és csak remélni, tudom, hogy be is fejezem egyszer, amit elkezdtem.

solverus-versek.hupont.hu

60. Bronzkefék,szénkefék

► Bronzkefe,szénkefe Tel.:+36 30 4941848 levélcím: 53gyula19@freemail.hu

bronz-szenkefe.hupont.hu

61. ÚRKÚT TERMÉSZETI KÖRNYEZETE

► Úrkút környezete - nevezetes helyek, Kab-hegy, túristautak, tanösvények

urkutkornyeke.hupont.hu

62. ash-mkay.hupont.hu ---> Mivel ez a címe, róluk szól *___-

► wao. ez aztán nem semmi :) akkor marad az oldal,de remélem egyszer elérem az 1000 látogatót : D [köszi skacok, hogy nézitek az oldalt] ;) || Kicsit egváltoztttam az oldal kinézetét. Remélem tetszik mindenkinek !! : DD

ash-mkay.hupont.hu

63. єgч вαяάт ђαℓℓנα α šzíυєм ∂αℓάт, έš єℓ∂ú∂øℓנα, ђα ηєм ємℓέκšzєм яά.♥

► Aki tudja a szép könnyelmű élet titkát, megbecsülendő kincs"

petruskah.hupont.hu

64. Mert fociból sosem elég!

► VB érdekességek: www.focivb-2010.hu

footballvilag.hupont.hu

65. A Harry Potter történetek összes tudnivalója

► Nem kell se gyereknek, se varázslónak lenned ahhoz ,hogy Harry Potter elvarázsoljon!

harry-potter-titkok.hupont.hu

66. Férfiak a nőkért - és a családért

► A család a férfiak és a nők együttes felelőssége. Ha egy nő boldogtalan, a család is boldogtalanná válik. Ha viszont boldog a nő, boldog lesz a család is. A nő boldoggá tétele a férfiak felelőssége, és dolga! Képesek vagyunk rá!

men-for-the-women.hupont.hu

67. Zach és Cody

► Biztos azt hittétek, hogy az oldalam Zach-ről és Cody-ról szól. Hát most megbizonyosodhattok róla, hogy nem így van(...) az én kedvenceimről(...)

zachescody.hupont.hu

68. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

69. Loondy Szalon

► Itt minden kacatot megtalálsz, talán még szükséged is lehet valamire. Töltsd le, és érezd jol magad.

szalon.hupont.hu

70. CoDszövetség Magyar Call of Duty infó központ

► a CoDszövetség legfőbb célja, hogy a Call of fanoknak biztosítani tudjuk az információkat a játékról! Honlapunkon megtaláltok minden dolgot amit a játékkal kapcsolatban tudni kell!

codszovetseg.hupont.hu

71. Katica alkotásai

► Vilcsek Katica gyöngyékszerei, versei, gondolatai.

megalkottam.hupont.hu

72. Four Wheel Drive Bt.

► Teljes körű gépjármű javítás, karbantartás, karosszériázás, fényezés, műszaki vízsgáztatás, teljes körű alkatrészellátással. Robbanómotoros kisgépek javítása, karbantartása, alkatrészellátással. Tűzifa kereskedés.

fwd-sarkad.hupont.hu

73. A világ legjobb énekesei

► Néhány nagyon jó énekes:

avilaglegjobbenekesei.hupont.hu

74. Fogadj örökbe vagy segíts egy állatot

► Itt örökbefogadhatsz egy állatot vagy segítheted az állattokat.

egyuttazallatokert.hupont.hu

75. Magyarnak lenni gyönyörű küldetés!

► Minden, ami fellelhető Magyar múltunkból-jelenünkből- és jövőnkből.

matyas.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 18
Tegnapi: 44
Heti: 127
Havi: 1 116
Össz.: 513 499

Látogatottság növelés
Oldal: Ősz
HANGULATOK - © 2008 - 2024 - hangulatok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »