Carpe diem
"Hisz a tegnap csak álom, a holnap csak látomás, de ha jól éled, a ma boldog álommá tesz minden tegnapot, és minden holnapot boldog látomássá. Várd hát nagyon ezt a napot! Így szól a hajnal köszöntése."
Kálidásza
Lassú léptek, séta, zörgő levelek, sejtelmes éjszakai fények. Egy csipkeszegélyes őszi levél hullása, csillagok fénye.
Minden kanyar után nehezebb a lélegzet, hunyorgó fénnyel pislognak a csillagok, vagy csak olyannak mutatják magukat? Nem tudja.
Hova is indult?
Van egyáltalán cél?
Kezdetben minden olyan elérhetőnek tűnt. Talán nem is volt olyan régen — gondolkodik.
Egy levelet perdít elé a szél. Összesodródott, tavalyi, száraz levél. Lehajol érte.
— Milyen régi? — nézi merengve. — Mennyi minden történt azóta!
Szinte suhan a gondolata. Keskeny, majd szélesebb utakon…
Magába néz közben, befelé a lelkében váltogatja a képeket, a helyszín ugyanaz, a szereplők is.
Mi változott? Nem érti. Elmúlt egy év és neki most mondania kellene valamit. Áll a ház előtt. Sohasem járt még itt.
— Ha tudná, megérezné, kilépne a kapun... — Lassan nyílik előtte, pedig meg sem érintette, csak gondolt rá.
Belép az udvarba. Olyan, mintha járt volna már itt… Igen: gondolatban. Nézi a sötét ablakokat.
Most… de nem történik semmi, csak a szél lesz hűvösebb.
Áll ott tétován és gondolkodik.
— Hogy is volt akkor régen?
Fűszálon egyensúlyoz lelkem,
finom léptekkel megyek eléd,
egy szó elég:
"Várlak!"
Akkor talán boldog volt? Gondolataiba merül.
— Mi a boldogság? Csendes, nyugodt béke. Meghitt esti beszélgetések. Megértő szemek.
A többi? Kék holdfénybeli álom-világ.
Felnéz a csillagokra. Szinte bólint a vonuló felhő, árnya körbe rajzolja a tájat. Sóhajt. Talán sohasem élt igazán.
Gyermekkorában? Akkor igen! Bársonyos, szép estéken halkan beszélgettek a felnőttek.
És ő?
Akkor is álmodott. Különös szép világot — magának.
Most itt áll egy ház előtt… a holdfény hidegen csordul mögötte a rőt színű levelekre.
Ott van előtte a meleg otthon — más otthona — mögötte a hideg, hívogató fények.
Mindig is a kettő között élt.
Ekkor egy kéz lassan becsukja az ablakot. Szinte maga előtt látja azt, aki leengedi a redőnyt.
— A keze? — Nézi a sajátját, mint az őszi levelek fonák erezete, idő rajzolta vonalakkal.
— Az idő? Igen, múlik. Elmúlt.
Mégis — mosolyog — néha eljátssza még az ifjúságot…
-2012. szeptember -
* * * * * * * * * * *
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája
hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
5. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
6. HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET
► Aki szeretné támogatni az adója 1%-val a Homokmégyi Judokákat, egyesületünk felé megteheti Adószám: 18596148-1-03, Bankszámlaszám: MBH Bank 51400037-10005178
homokmegyjudo.hupont.hu
7. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
8. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
9. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
10. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562
► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562
autodiagnosztikabudapest.hupont.hu
► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze
andi-tutireceptek.hupont.hu
12. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
13. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
14. Varga Géza: A székely rovásírás
► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata
szekely-rovasiras.hupont.hu
15. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
17. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
18. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere
► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371
muanyagablakbudapest.hupont.hu
19. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
20. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
21. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS
lomtalanitasok.hupont.hu
23. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
24. Úton Krisztussal
► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.
irgalom.hupont.hu
25. Szállás a Mátrában: Parádsasvári Fakuckóban
► Aprócska faház a Mátrában romantikus pihenéshez! Legyen a vendégünk, élvezze a pihenést dézsafürdős Fakuckónkban ! Kérje ajánlatunkat: +36209179246
fakucko.hupont.hu
26. Üdvözlünk a Szaffária Apartman Kehidakustány oldalán!
► Mottónk:Kapcsolj ki, végy egy jó levegőt, pihenj és ne feledd, kalandra fel!
szaffaria-apartman.hupont.hu
► ~ GERINCTERÁPIA a gerincfájdalmakra, gerincbetegségekre, megelőzés céljából is ~ REFORMA STÚDIÓ ~ Budakalász ~ Kőbányai út 1. ~ Kedden 10:30 -12:00
gerinctorna.hupont.hu
28. LÁCACSÉKE
► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók
lacacseke.hupont.hu
29. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
30. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
31. Cold House
► Hidegtálak, szendvicsek, saláták, egyéb hidegkonyhai termékek készítése felsőfokon
coldhouse.hupont.hu
32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
drelizabethblackburn.hupont.hu
33. Éder-Ház Kft
► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.
ederhazkft.hupont.hu
34. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
35. BOWDENEK kézifék,kuplung,váltó - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW kézifékbowden, gázbowden, váltóbowden, kuplungbowden
kezifek-valto-bowdenek.hupont.hu
► Lengyel nyelv - online is
lengyeloktatas.hupont.hu
37. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
38. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
► Book A Removalist helps you compare and book trusted movers in minutes. Get free quotes from top-rated moving companies for hassle-free removals.
bookaremovalist.hupont.hu
40. Menetrend
► Magyar vasúti menetrendek
vasutmenetrend.hupont.hu
41. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
42. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
43. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !
mindentbekeritek.hupont.hu
44. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
45. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145
► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása
csovill.hupont.hu
46. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
milenia.hupont.hu
47. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
48. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
49. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
50. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
51. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
52. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
53. GreenSys Electric Kft. - Napelem rendszerek
► Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése, telepítése
napelemrendszerek.hupont.hu
54. Eladópont
► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu
eladopont.hupont.hu
55. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
56. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435
► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.
elektromosbicikli.hupont.hu
57. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
58. Életképek
► Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.
krisztina.hupont.hu
59. Szerelem diadalával foglalkozó oldal
► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi
maite-perroni-szandi.hupont.hu
► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA
soderdepo.hupont.hu
61. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"
► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!
marketing-marketing.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
64. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..
► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.
szentrita.hupont.hu
65. Stabil Sped Kft. Iratmegsemmisítés - hulladékkezelés
► Csomagolási hulladékok gyűjtése, kezelése, felvásárlás. Stabilan, megbízhatóan.
hulladekpapir.hupont.hu
66. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
67. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!
opelhez-alkatreszek.hupont.hu
68. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
69. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
70. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
71. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető
csibekelteto.hupont.hu
72. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
► Székhely: Tamási, Hársfa u. 34. Oktató terem: Tamási, Dózsa u. 39. / Tel: 06-30/937-2860
movabt.hupont.hu
74. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
75. Scarlett..."Holnap új nap virrad"...
► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...
scarlett.hupont.hu