HANGULATOK

Nézem a kezem, vonalak a tenyeremben, mint az utak, szerte futnak. Becsukva, innen indul minden út. Szívemen kinyitva, ide tér meg a végtelen...




meltosagos_ur.jpg

 

Méltóságos úr V.

 

Abban az időben, amikor a történet játszódik még alig jártak autók, gőzmozdonyok vontatták a vonatot. Hintóval közlekedtek a Méltóságos urak. Inasok szolgálták fel az italokat. Valamikor akkor lett vége a "boldog békeidőknek" is.

 

A méltóságos úr kicsit megbillent kalapját igazgatta, amint lelépett a lépcsőn a kocsifelhajtó elé.

      Ma reggel már oka volt a kalapbillenésnek, nemcsak a frissen felkerekedett szellő, volt ott más is...

      Ahogy megfordult hirtelen elrohant mellette Pisti gyerek. - Még ez is... gontolta.

      - Mit keresel itt? - rivallt rá. Azután jutott eszébe, hogy a neki járó illendő köszöntés is elmaradt.

      - Jö napot Méltóságos úr! - állt meg Pisti mikor felnézett, szemét kicsit összecsippentette a napsugárt szűrni -, a faluba küldött a lovász úr, a patkoló kovácshoz, azt mondta, siessek - nézett felfelé, oda, ahol az úr pocakja felett az arcát találta.

      - Akkor szedd a mezítlábad, hogy időben végezz! - intett a kúriából kivezető út felé az úr.

      Pisti megfordult, s köszönés nélkül futásnak eredt. A méltóságos úr csodálkozva nézett utána. Érdekes gyerek ez a Pisti, nem is tart tőle, aztán meg hogy' elnyargalt szó nélkül. Nézte a futását, s elmerengett, mikor ő gyerekként így szeretett volna rohanni, de a nevelőnő mindig rendre utasította.

      - Nem illik! - mondta. Ezen az intelmen már nem sokat gondolkodik mostanában, él a maga törvényei szerint.

      Az a fene törvény! Eszébe jutott a váltó. Jani levéllel kopogott be kora reggel. Határidős levél a váltóról, két hét, s fizetnie kell, vagy elveszíti a birtok nagyrészét. Hogy is lehetett olyan bolond? Nem is emlékszik rá nagyon. Társaság volt a kávéházban. Ünnepeltek, őt ünnepelték. Akkor jött ki a nyomdából az első regénye. Sikeresnek érezte magát, mindenkinél sikeresebbnek. Előleget vett fel, másként nem lehetett. Izabella, a felesége évek óta beleszólt a pénzügyekbe.

     - Oka van annak, nem akarunk fedél nélkül maradni! - mondta. Vele nem mert szembeszállni, tudta, hogy igaza van. Igaza volt neki is, úgy érezte, amikor aláfirkantotta a nevét azon a fecnin.

      - Majd teremtek én pénzt! - gondolta magában, meg sem nézte hány nulla van a számsor végén. Másnap, józanul már bánta.

      - No majd lesz valahogy! - nyomta a fejébe a kalapot, s fellépett a kisebb hintóra. Maga hajtott, nem kellett most a kocsis, olyan út volt az, ahova egyedül indul a férfiember.

      A falusiak mélyen meghajoltak előtte, mindenki tisztelettel köszöntötte.

      Nincs semmi baj! - gondolta.

      Megállt Szombathy doktor háza előtt, aki nagy tisztelettel köszöntötte, s mindjárt a tisztaszobába vezette. Egészségéről érdeklődött.

      - Az rendben - mondta -, valami más érdekel most, régi dolog... Mondja doktor, emlékszik Baloghné esetére... - s hatásos szüntet tartott.

      - Hogyne emlékeznék Méltóságos úr. Szegény asszony - nézett bűnbánóan maga elé az orvos -, ha előbb érkezik hozzám... már nem tudtam segíteni.

      - Tudjuk mi azt komám - s ivott egy kortyot az elé készített borból, savanyklás volt, mint a beszélgetés. - Szépen fizettem érte. Nem? Az a kis késedelem, ami siettette a halálát, azt hittem mindent megold. - Nem bűn ez! - suttogta az orvos felé - meg talán a lelkének is - , csak olyan kegyes cslekedet.

      Az orvos lenézett a kopott szőnyeg rojtjaira, s hallgatott.

      - Aztán ugye, szülewtett akkor az a gyerek. Ki nevelte, mit tud róla? Ez érdekel most engem, de nagyon!

      - Valami távoli rokon volt, a nevére nem emlékszem, nála húzta meg magát Ancsa a kis Pistivel - mondta az orvos -, ott éltek, amíg nem jött pár hete a Méltóságos úr udvarából Fáni. Ő nagyon kereste őket, de én nem tudtam segíteni.

      - Fáni! - fújta a nevét dühösen az úr - , az a közönséges, mit nem mondok, de hát tudjuk, parasztlány.

      Kicsit még gondolkodtt csendben.

      Szombathí doktor lassan kezdett el beszélni:

     - Khmm... Méltóságos uram,ahogy igértem én nem beszélek senkinek, de ugye tudjuk régen, khmm... ára van mindennek. Én azt sem mondom senkinek, hogy most miért...

     - Pedig mondhatja vén szamár! - ugrott fel Békéssy Barna, s megragadta a doktor nyakkendőjét, szinte felemelte maga elé, úgy súgta az arcába:

     - Orvosságért voltam itt, a feleségem beteg, tudja azt maga jól, a bajának meg csak a jó Isten a tudója. Fürdőkbe küldi, vagy nem? - súgta vésztjóslóan, mikor elengedte. - Még hogy én... doktor, maga tartozik... tartozik meggyógyítani a feleségemet! Egyszer már fizettem, nincs tobább! Megértette!  - kirúgta maga alól a széket.

      A ház előtt felugrott a hintóra. Azt sem hallotta, hogy a doktor háromszor is elköszönt tőle.

      Hajtott, be a városba, egyenesen a kávéházba. Ott töltötte a napot. Beszélgetett, az ebédre nem is gondolt. Italokat rendelt, mindenkinek.

     - Írja fel! - mondta a pincérnek, aki már hosszú listát vezetett a neve alatt.

      Este pedig elindult egy házhoz, ahova sűrűn ellátogatott. Könnyű volt megtalálni, a halványpiros lámpafény messze világított.

      Mosolyogva jött elé a Madam.

      - Újdonságot ajánlok Méltóságos úr! - s felfelé mutatott a lépcsőn.

      - Vörös? - botladozott a nyelve -, csak vö - rös - ha - júú legyen...

      - Viola! - kiáltott fel, s kilépett a kevés fénybe egy karcsú jelenség, háttál állt, aranyvörös hajzuhataggal...

       - Annabella! - suttogta Békéssy Barna.

      - Nem, fog csalódni Méltóságos úr! - bíztatta a Madam --, s intett a zongoristának, aki valami szirupos romatikát kezdett unottan alőcsalogatni a pötyögtetésével.

      Békéssy Barna a szobába lépve átölelte Vilát, aki ekkor fordult felé.

      - Szép esténk lesz, Méltóságos úr! - hallotta a jól ismert hangot.

      - Fáni! - kerekedett ki a szeme.

      - Viola! - helyesbítette kihívóan és nevetve Fáni a csodálkozását - , csak nincs valami baj?

      Ölébe ült, s bontogatni kezdte selyem nyakkendőjét.

      - Te itt?

      - Jobb ám ez, mint ott - intett a fejével messze - szobalánynak. Itt megfizetik a magam fajtát a méltóságos urak. Egy hét alatt többet keresek, mint a havi bérem volt... No gyere! Tudom, mit szeretsz... s az ágyra döntötte az urat, akivel forogni kezdett a világ.

                               * * * * * * * * * * *

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. HCA Értékesítési Akadémia

► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája

hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu

2. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

4. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

5. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

6. HOMOKMÉGY KODOKAN JUDO SPORTEGYESÜLET

► Aki szeretné támogatni az adója 1%-val a Homokmégyi Judokákat, egyesületünk felé megteheti Adószám: 18596148-1-03, Bankszámlaszám: MBH Bank 51400037-10005178

homokmegyjudo.hupont.hu

7. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

8. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

9. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

10. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

11. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

12. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

13. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

14. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

15. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

16. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

17. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

18. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

19. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

20. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

21. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

22. lomtalanitasok.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS

lomtalanitasok.hupont.hu

23. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

24. Úton Krisztussal

► Közel van az idő, amikor mindenki meglátja Krisztust és elkerülhetetlenné válik a szembesülés az Igazsággal. Ez a honlap azt a célt szolgálja, hogy minél többen lássák meg, hogy nincs más út a teljes élethez, mint Krisztussal egy úton járni.

irgalom.hupont.hu

25. Szállás a Mátrában: Parádsasvári Fakuckóban

► Aprócska faház a Mátrában romantikus pihenéshez! Legyen a vendégünk, élvezze a pihenést dézsafürdős Fakuckónkban ! Kérje ajánlatunkat: +36209179246

fakucko.hupont.hu

26. Üdvözlünk a Szaffária Apartman Kehidakustány oldalán!

► Mottónk:Kapcsolj ki, végy egy jó levegőt, pihenj és ne feledd, kalandra fel!

szaffaria-apartman.hupont.hu

27. DaoYin gerinctorna

► ~ GERINCTERÁPIA a gerincfájdalmakra, gerincbetegségekre, megelőzés céljából is ~ REFORMA STÚDIÓ ~ Budakalász ~ Kőbányai út 1. ~ Kedden 10:30 -12:00

gerinctorna.hupont.hu

28. LÁCACSÉKE

► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók

lacacseke.hupont.hu

29. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

30. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

31. Cold House

► Hidegtálak, szendvicsek, saláták, egyéb hidegkonyhai termékek készítése felsőfokon

coldhouse.hupont.hu

32. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

drelizabethblackburn.hupont.hu

33. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

34. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

35. BOWDENEK kézifék,kuplung,váltó - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW kézifékbowden, gázbowden, váltóbowden, kuplungbowden

kezifek-valto-bowdenek.hupont.hu

36. Lengyel nyelv Szegeden

► Lengyel nyelv - online is

lengyeloktatas.hupont.hu

37. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

38. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

39. Book A Removalist

► Book A Removalist helps you compare and book trusted movers in minutes. Get free quotes from top-rated moving companies for hassle-free removals.

bookaremovalist.hupont.hu

40. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

41. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

42. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

43. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

44. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

45. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

46. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

milenia.hupont.hu

47. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

48. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

49. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

50. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

51. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

52. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

53. GreenSys Electric Kft. - Napelem rendszerek

► Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése, telepítése

napelemrendszerek.hupont.hu

54. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

55. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

56. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

57. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

58. Életképek

► Okos vagy, ha csak a felét hiszed el annak, amit hallasz. Zseniális, ha tudod melyik felét hiheted el.

krisztina.hupont.hu

59. Szerelem diadalával foglalkozó oldal

► Szerelem Diadalával és Maitéval foglalkozó oldi

maite-perroni-szandi.hupont.hu

60. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

61. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"

► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!

marketing-marketing.hupont.hu

62. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

63. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

64. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

65. Stabil Sped Kft. Iratmegsemmisítés - hulladékkezelés

► Csomagolási hulladékok gyűjtése, kezelése, felvásárlás. Stabilan, megbízhatóan.

hulladekpapir.hupont.hu

66. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

67. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

68. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

69. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

70. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

71. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

72. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

73. MO-VA AUTÓSISKOLA BT.

► Székhely: Tamási, Hársfa u. 34. Oktató terem: Tamási, Dózsa u. 39. / Tel: 06-30/937-2860

movabt.hupont.hu

74. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

75. Scarlett..."Holnap új nap virrad"...

► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...

scarlett.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1 088
Tegnapi: 247
Heti: 2 563
Havi: 7 161
Össz.: 671 961

Látogatottság növelés
Oldal: Méltóságos úr V.
HANGULATOK - © 2008 - 2026 - hangulatok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »