HANGULATOK

Nézem a kezem, vonalak a tenyeremben, mint az utak, szerte futnak. Becsukva, innen indul minden út. Szívemen kinyitva, ide tér meg a végtelen...

az_elmondhatatlanrol.jpg


 

Az elmondhatatlanról

 

Hosszú utcán lépegetünk. Nagymamám a szokottnál lassabban jár, kicsit erősebben fogja a kezemet, mint máskor. Általában sötét ruhát hord, de most minden olyan különösen újnak, fényesen feketének látszik rajta. Édesanyám nem akart elengedni erre az útra, de én mindenképpen jönni akartam, kísérni Nagymamát a nővéréhez, Etelka nénihez.

Szerettem hozzá járni.

   A nagy udvaruk végében gémeskút, mellette istállók. Egyikben tehenek, a másikban lovak laktak. Az udvar végében a kis kapu könnyen nyílt, ott volt a kert. Keskeny kis utak mellett konyhakerti  növények, mögöttük nagy területen mákvirágok nyíltak, felettük mindig színes pillangók röpködtek. Itt nézelődtem nyáron, amíg Nagymamámék beszélgettek.

   Etelka néninek mindig volt valamilyen finom süteménye. Most ahogyan rá gondolok különleges, régi ízek gyűlnek a számban, formájukat látom a tányéron, azon az aranyszegélyes, kék virágos kis tányéron. Milyen jó volt egy játékos, kerti futás után leülni a hűvös szobában, a süteményhez limonádét kortyolva figyelni a felnőttek beszélgetését, felcsipegetni a szómorzsákat, mi történt a szomszédban, mire gondolnak ők.

   Gyakran eljött Kati néni is, az emlékeim szerint magas, kreolbőrű, szép asszony. Egyedül élt, s mint később megértettem, Etelka néni fiának kedvéért járt ide. Azt hiszem Sándor bácsi sohasem vette őt komolyan, agglegényként élte az életét,bár fél füllel hallottam róla, hogy voltak esték, amelyeket szívesen töltött Kati néninél.

 

Térjünk vissza a hosszú utcára!

   Útközben igen kellemetlenül éreztem magam, mert ahogy közeledtünk a ház felé, Nagymamám egyre lassabban lépegetett. A keze pedig, mintha rám támaszkodna, úgy éreztem, olyan nehéz, az én kicsi kezemben. Hány éves lehettem? Nem tudom,tíz még nem voltam, bizonyosan.

   Az utca végén jobbra kellett fordulni és ott az a     harmadik ház, szép barna fából készült kerítésével. Szokatlan csend ült már mindenen, a saroktól addig a házig. A kapu is olyan lassan, nehezen nyílt. Sándor bácsi sem várt, ahogyan szokott. Máskor elénk jött, most abból a szobából lépett ki a kicsi előszobába, ahova én sohasem mehettem be. Az volt Etelka néni szobája. Résnyire nyitva hagyta az ajtót. Betekintettem.

   Az ágyat láttam meg elsőnek és a magasra tornyozott párnákat. Finom, halk, síró hang szűrődött ki a szobából, és két szomszédasszony távozott sietve. Fehér szegélyes zsebkendőjük mögül alig érthetően köszöntek. Egyikük megsimogatta a fejemet, olyan különös szeretettel. Hiszen nem is ismer, gondoltam, de jól esett a simogatása ebben a komor csendben.

   Nagymamám után lépegetve bementem én is oda, ahol még sohasem jártam. A sejtelemes félhomályt alig oldotta, a behúzott sötétítő függönyökön át beszivárgó délutáni napfény. Etelka néni az ágyban feküdt. Beteg, gondoltam és megkérdeztem, leülhetek-e az ágya szélére. Olyan szép, hófehér volt ott minden, nem akartam, hogy a ruhám... szóval, valahogy úgy éreztem, meg kell kérdezzem.

   - Gyere!- sóhajtotta és megsimogatta a hajamat. Éreztem, hogy erőtlen, remegő a keze, és olyan pici lett a teste a nagy, csipkés párnák között.    Nagymamám széket hozott, mellénk ült. Etelka néni sírni kezdett:

   - Látod - nézett a Nagymamámra -, el kell mennem, olyan gyenge vagyok. Úgy szeretnék még élni, de nem lehet.

   Döbbenten néztem. Ha élni szeretne fel kellene kelnie az ágyból. Talán adhatna enni a tyúkoknak. Láttam olyan csendben ültek a baromfiudvarban, biztosan éhesek. Süthetne süteményt is.

   Elszégyelltem magam. Hiszen egészen biztosan beteg, én is akkor fekszem, ha lázas vagyok, de akkor hová akar utazni? Azt mondta el kell mennie...

   Megtörölte a szemét, alig hallhatóan mondta:

   - El akartam köszönni tőled, Marim - Nagymamámra nézett -, olyan nehéz meghalni, olyan sokáig tart...

   Megijedtem. Hallottam már a halálról, hogy elviszi az embereket, de itt nem volt senki más rajtunk kívül. Biztosan később jön, gondoltam, és lecsúsztam az ágy széléről. Nagymamám mellé álltam szorosan és az ajtót néztem. Jaj, nehogy bejöjjön, nem viheti el Etelka nénit, azt mondta, még élni szeretne.

   Szívem a torkomban dobogott, amikor puszit váltottunk, elköszöntünk.

   Úgy éreztem örökre elveszítettem Etelka nénit, vele ezt a különös, szép környezetet, de ez csak egy érzés volt...

 

Kint sütött a nap, mélyet lélegeztem a langyos, tavaszi levegőből, és nem értettem azt, ami ott maradt mögöttünk, abban a besötétített szobában.

 

 

Sose mondd azt: "el -

veszítettem", semmiről;

mondd: "visszaadtam".

        Fodor Ákos

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. HCA Értékesítési Akadémia

► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája

hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu

2. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

3. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

4. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával

► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.

valakianna.hupont.hu

5. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

6. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

7. Horgászat folyóvízen

► módszerek,vizeink,halaink egyéb tudnivalók

folyovizihorgaszat.hupont.hu

8. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

9. MŰSZAKI HIBÁS AUTÓ FELVÁSÁRLÁS

► ÖREG AUTÓ FELVÁSÁRLÁS - RONCSAUTÓ ELSZÁLLÍTÁS

forglambolkivonas.hupont.hu

10. H2o egy vízcsepp elég!/ICarly

► a h2o és az Icarly szereplői és a filmbeli karakterek leírása és sok-sok kép a színészekről és színésznőkről.

ivikilegjobbvideok.hupont.hu

11. Segíts, ha igénylik!

► Egy sokoldalú orvos első honlap-próbálkozását látod. Hitvesem s jómagam cukorbeteg-ételreceptjeinket és más hasznosat és kellemeset szeretnénk megosztani veled, ha érdekel.

cukorbeteg.hupont.hu

12. ★ [ . ღ .. manoo * .. ღ . ] ★

► * .. mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb .. * :))

silacica.hupont.hu

13. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

14. MicrOfirM NEMZETKÖZI SZERETETSZOLGÁLAT

► (¯`*•●•Szeretetportál - MicrOfirM International Charity Service•●•*´¯) Ismerje meg a szeretet birodalmát – Segíteni, támogatni, gondoskodni akar, azonnal írhat ÖN! E-mail címünk: szeretet.szolgalat@postafiok.hu (¯`*•.●•٠·˙ * MICS * ˙·٠•● .•*´¯)

szeretetszolgalat.hupont.hu

15. Ez az oldal rólad szól!

► Érezd csak jól magad, remélem tetszik az oldal!

te-oldalad.hupont.hu

16. Érettségi Tételek

► Érettségi tételek kidolgozva

tesztelem.hupont.hu

17. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

18. VATTACUKOR GÉPEK / SÖR PIACI ÁRUS ESKÜVŐI IPARI GARÁZS SÁTOR!

► ACÉL ÉS ALUMÍNIUM VÁZAS, RENDEZVÉNY PARTY RAKTÁRSÁTOR GARÁZS SÁTORGARÁZS SÁTORCSARNOK RAKTÁR IPARI PAVILON SÁTOR! VATTACUKOR GÉP ÉS POP-CORN GÉP ÉRTÉKESÍTÉS

bankbiztositas.hupont.hu

19. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

20. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

21. ABS Jeladók MaTi-CaR Alkatrész - ABS szenzorok elérhető áron Miskolcon...

► Új, utángyártott ABS jeladók; ABS szenzorok; KERÉKFORDULATSZÁM érzékelők, KERÉKFORDULATSZÁM jeladók szinte minden autótípushoz elérhető áron.....

absjeladokmindenautohoz.hupont.hu

22. ROKOLYA ÉTTEREM - a Rokolya utcai irodaház földszintjén

► ******* Nálunk nem csak az ebéd fő, hanem az egészség is! ******* Címünk: Bp. XIII. Rokolya u. 1-13. - - - - - - Telefon: +36 20 3982819 Email:rokolyabufe@gmail.com * facebook.com/Rokolya Étkező

rokolyabufe.hupont.hu

23. Twilight-New Moon-Eclipse-Breaking Dawn

► Nagyon jó filmek és könyvek érdemes megnézni ... és elolvasni :)

minden-ami-twilight.hupont.hu

24. Nagymacsi Hírmondó-Hírek-Események

► Debrecen-Nagymacs múltja, jelene. Semmi sem jellemző annyira egy nyelvre, mint sajátos hangzása. Olyan ez, mint a virág illata, a bor zamata, a zománc, az opál tüze. Megismerni róla a nyelvet már messziről, mikor a szót még nem is értjük."

nagymacsihirmondo.hupont.hu

25. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

26. Spanyol ingatlanok A-Z-ig! SPANYOLORSZÁG-COSTA BLANCA TORREVIEJA

► Eladó Spanyol INGATLANOK ITT! Tengerparti apartmanok, sorházak, luxuslakások-villák, üzlethelyiségek nagy választékban Costa Blancán, a létező minden segítséggel magyarul, spanyolul és persze angolul.+ 34 634 096 770

spanyolingatlan.hupont.hu

27. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

28. Ventilátor szerelés elszívó javítás Pest megye 06209884170

► Fürdőszőszoba ventilátor gyors javítása WC szagelszívó készülékek felszerelése konyha páraelszívó bekötése falfúrással penészesedés végleges megszüntetése. Helios, Wernig, Vortice, Red-Ring, Elicent, Cata,Nodor, Falmec, Sirius, Casals,Ardes

ventilatorszerviz.hupont.hu

29. Emberi értékek

► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"

emberi.hupont.hu

30. SWEETYSHOP

► információ a termékekről és árakról .

sweetyshop.hupont.hu

31. Szeretettel üdvözöllek Csendes Júlia hastánc-oktató weblapján

► Hastánc-oktatás Hajdú-bihar megyében szakképzett oktatóval

mandalahastanc.hupont.hu

32. SZTÁRLEXIKON

► Keressd a sztárt és megtalálod!Itt!

mindensztar.hupont.hu

33. Selena Gomez:)

► ♥♥♥ ez az oldi a nagysikerű selena gomezzel foglalkozik!érezdd jól magad!itt talállsz♥♥♥ híreket,fotókat,képeket ♥♥♥

selenagomezfanz.hupont.hu

34. Egy Lány Blogja

► A legújabb divat, sztárokról való cikkek, és minden amit egy tini tudni szeretne.

egytiniblog.hupont.hu

35. Mindszenti Mocorgó Futball Club

► A mindszenti MOCORGÓ FC célja, tevékenysége a mindszenti gyermekek sportolási lehetõségének biztosítása, egészséges életmódra nevelése a labdarúgás segítségével.

mocorgo.hupont.hu

36. Pláza mániások

► A plázások mi vagyunk. Kérdezz minket a divatról, stb...

plazasok.hupont.hu

37. Álomfejtés

► Az embereket ősidők óta foglalkoztatják álmaik.Honnan erednek ezek a múló misztikus képsorok?Vajon mit jelentenek? Itt megtalálod a válaszokat,és az álomszótár segít az álom megfejtésében.

alomfejtes.hupont.hu

38. Használt bőr ülőgarnitúra, kanapé, franciaágy!

► Használt bőr kanapék, ülőgarnitúrák sarok ülök, bőrgarnitúrák,franciaágyak kedvező áron! Utolsó frissítés 2025.03.09. Következő frissítés ...2025.

hasznaltbutorok.hupont.hu

39. >3Miley Cyrus<3

► Ne lopj!!!Még szerkesztés alatt áll!!!

miley-destiny.hupont.hu

40. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

41. Játékokhoz kódok!

► Nagyon sok játékhoz fogok nektek kódokat írni!

help-for-games.hupont.hu

42. mehviaszgyertya.hupont.hu

► Méhviaszgyertyák,ill.húsvéti,Valentin-napi,Anyák-napi díszek,sok A vitamin szabadul fel belőle,gyulladásgátló hatású,megköti a füstöt.A gyertyák 80%-a egyedi,máshol nem kaphatóak.Postán is elküldöm!Rendelés:csillagmono@freemail.hu. Tel:06304803204

mehviaszgyertya.hupont.hu

43. Töri vázlatok

► Ha valaki hiányzik a töri óráról, vagy nem tudta leírni a vázlatot itt megtalálja...

tori-vazlat.hupont.hu

44. Kakashinevelde10

► Neveljetek karaktert!!!Az oldal fejlesztés alatt áll!!!

kakashinevelde.hupont.hu

45. Óbudai Kutya-Cica Kozmetika (Állati Szépség) Bp.III.ker.Vörösvári út 39.

► Tudással,szeretettel az állatokért. kutya-Cica kozmetika.Nyitva:előzetes bejelentkezés alapján:kedd- péntek :12.00-23:00-ig. :06-70-533-7714

allatiszepseg.hupont.hu

46. Maite Perroni - RBD - Cuidado con el ángel hivatalos magyar rajongói oldala

► A honlap az Árva angyalról annak főszereplőnőjéről Maite Perroni-ról és az ő együtteséről az RBD-ről szól :) Várok minden fan-t sok szerettel : ' )

rbd-maite-perroni.hupont.hu

47. Strucc tenyésztés,hízlalás,csibe,tenyéssz,vágó strucc,vásárlása,eladása!

► 1997-óta struccozom,ha megbízható több 10éves szakmai,üzleti,gyakorlati háttérrel,a legjobb árakkal,szeretne belekezdeni a struccozásba vagy már belekezdett,de nem tudja hogyan tovább,akkor megtalálta a megfelelő struccost,kérem nyugodtan keressen!

strucc.hupont.hu

48. BARÁTI ALKOTÓK

► Közhasznú Kulturális Egyegyesület

banhegyesialkotok.hupont.hu

49. Számítástechnika, Informatika

► Minden ami Computer! Nick Rivers Informatikai oldala

nickrivers.hupont.hu

50. Kiváló minőségű lépcsők házhoz szállítással!

► DOLLE csiga és modul lépcső rendszerek

padlaslepcso.hupont.hu

51. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

52. Olcsó Autóbérlés Budapest és környéke. Már napi 3500,-Ft.

► Olcsó Autóbérlés, olcsó Autókölcsönzés Budapest és környékén. BARÁTI árak. Napi 3500,-Ft-tól.

olcso-autoberles.hupont.hu

53. Énagyi: Neveld Te, Gyermeked és ne Ő Téged! Várj el többet!

► Családi nevelés. Bölcsődei nevelés? Nevelj a valós életre, több együtt töltött, szeretetteljes idő! Ne félj gyermeked nevelésétől!

evamama.hupont.hu

54. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

55. Pilates Judittal

► A mozgás, melytől 10 alkalom után jobban érzed Magad, 20 után látványosan jobban nézel ki, 30 után pedig ...

pilatesjudittal.hupont.hu

56. Flavin.eu Egészség megőrzés. Flavin7

► Az Egészségügyi Világszervezet definíciója szerint az egészség nem más, mint testi, szellemi és szociális jólét állapota. (fejlesztés alatt)

flavinvitamin.hupont.hu

57. Jóban Rosszban

► Minden itt van, amit a szereplőkről tudni lehet. Természetesen hírek és további érdekességek is találhatók a honlapon.

jobanrosszban-love.hupont.hu

58. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL

► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.

nemszamit.hupont.hu

59. Villanyszerelés a hét minden napján 0-24 óráig mobil: +36/20/519-2843

► Villanyszerelés, riasztószerelés, kaputelefon szerelés, kaputechnika

leszkocsaba.hupont.hu

60. MINITALIA

► olasz nyelvoktatás

minitalia.hupont.hu

61. Férfiak a nőkért - és a családért

► A család a férfiak és a nők együttes felelőssége. Ha egy nő boldogtalan, a család is boldogtalanná válik. Ha viszont boldog a nő, boldog lesz a család is. A nő boldoggá tétele a férfiak felelőssége, és dolga! Képesek vagyunk rá!

men-for-the-women.hupont.hu

62. !!!Ashley Tisdale,Taylor Swift és még sok tinisztár!!!

► Ezen az oldalon képeket,dalszövegeket,híreket és még sok minden más érdekes dolgokat találtok amik egy tini lányt érdekelnek.

ashleytisdaletaylorswift.hupont.hu

63. A kutyák az ember legjobb barátai! és az emberek a kutyák legjobb barátai!

► Itt ismerkedhetünk meg a kutyafajtákkal.Etetés,Méreteik,Külső,és ápolási teendők

kutyaimadoklapja.hupont.hu

64. HHO - Hidrogén generátor

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hho-hidrogengenerator.hupont.hu

65. Celebrity

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

an-ita.hupont.hu

66. Alumínium gondozás mentes kerítés. Kovácsoltvas kerítés,korlát készítés.

► Gondozás mentes alumínium kerítés. Kovácsoltvas kapu,kerítés, korlát készítést. Egyéb fémszerkezetek ,lakatos ,díszműlakatos munkák kivitelezése!

borbas-kovacsmester.hupont.hu

67. Kávészünet

► Frissítő testnek, léleknek, érdekes és hasznos olvasnivalók

kaveszunet.hupont.hu

68. Új Betonyp lapok eladók! 06303888813

► Nagy lapokból leeső gyárilag szélezett különböző méret és vastagságú cementkötésű faforgács lapok. BETONYP® márkanév 06303888813

betonyp.hupont.hu

69. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock V., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Ha egyszer eljön az idő, és távoznunk kell e földi zarándokútról a Mennyország, vagy a Pokol felé, mit viszünk magunkkal? Érzéseinket? Emlékeinket? Mi marad ott lelkünk mélyén belőlünk? S vajon nem ezektől lesz a Mennyek új Éden, és a Kárhozat pokol?

solverus-versek-v.hupont.hu

70. Tiszta Csapvíz Webáruház

► Vevőszolgálat: 0650 111 2333

tisztacsapviz.hupont.hu

71. twilight, és latin sorozatok

► A mai és a régi kedvenceink

sorozatok.hupont.hu

72. KISKUNFÉLEGYHÁZI SUSKA - KÖR

► A "suska" egy pénzhelyettesítő, a suska kör egy olyan csere kör, amelyben ezt a pénzhelyettesítőt használják a tagok a körön belüli cseréik során. Csatlakozz hozzánk, és pótold a pénz hiányát ezen a módon!

felegyhazisuskakor.hupont.hu

73. Online dísznövény gondozás, minden ami virágról szól és Debrecen története!

► Szobanövények, kerti virágok és egyéb virágos témák! Debrecen város bemutatása milyen volt régen és most!

kryszta.hupont.hu

74. Építési e-napló

► Megoldjuk az e-napló megnyitását és vezetését Ön helyett! Felelős Műszaki Vezetés

e-naplo.hupont.hu

75. Paksi Kutyakozmetika

► "Ő a másik szem, mely átlát a felhőkön, mely a szél zúgásán is túl hall. Egy kis rész belőlem, mely a tengerig elér. Ahogy a lábamnál pihen, amint a legkisebb mosolyomra farkcsóválással válaszol, s a fájdalmas pillantás, ha nélküle indulok el..."

paksikutyakozmetika.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 16
Tegnapi: 446
Heti: 1 780
Havi: 1 986
Össz.: 657 961

Látogatottság növelés
Oldal: Az elmondhatatlanról
HANGULATOK - © 2008 - 2026 - hangulatok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »