HANGULATOK

Nézem a kezem, vonalak a tenyeremben, mint az utak, szerte futnak. Becsukva, innen indul minden út. Szívemen kinyitva, ide tér meg a végtelen...




 

ma_onrol_almodtam.jpg

 

"Ma önről álmodtam..."

 

Valamikor régen... lehettem tizenéves, közelebb a húszhoz, bizony régen történt.

   Tudom, most sokan találgatják hány éves is lehetett? Nos, a mi családunkban sohasem volt szokás valakinek, főleg a nőknek az életkorát kérdezni, sőt nem is dicsekedett vele senki, hogy már leélt ennyi, meg ennyi évet. Úgy nőttem fel, hogy a nők életkorát, szokásait némi titok fedte mindig. Gondolom, meghagyták mindenkinek azt a bizonyos képzeletvilágot, ami manapság annyira hiányzik az életből. Mostanában mindent kirakatba tesznek, némely híresség (csinált híresség, vagy aki annak hiszi magát) még azt is amiről jobb lenne hallgatnia - gondolok mű idomokra, hamis érzelmekre, egyebekre. Akik fogékonyak a lélek és a test titokzatos szépségeire, hunyt szemmel is látják azt, ami fontos, bizonyára értik miről beszélek.

   Szóval abban a régi időben még nem volt disco, a város ahol éltem egyetlen olyan szórakozóhellyel rendelkezett, ahová jobb ízlésű ember vasárnap délután betért egy kávéra, pár pohár italra, s józanul ment el. Este pedig zene szólt, nyári estén annak az étteremnek a teraszán, más évszakban pedig bent a teremben táncolni is lehetett.

   Mint korábban, abban az időben is életemben fontos szerepet játszott a mozgás, szerettem a zenét, táncolni még öt-hat éves koromban megtanultam. Tudom, furcsán hangzik, de az ilyen életkorú gyermekeknek szerveztek tánciskolát, ahol nemcsak néptáncot, de keringőt, társastáncokat, és minden más egyéb fontos lépéseket is tanítottak. Tehát a tudásom megvolt, már csak az alkalom kellett, hogy táncolhassak.

   Tizennégy-tizenöt évesen néha abban az étteremben  vacsoráztunk szüleimmel, vagy nyári estén leültünk a teraszon egy hűsítő italra. Így kezdődött. Aztán egy alkalommal valaki felkért táncolni. Akkorban - mondom régen volt - így működött a szórakozás, az ismerkedés, kísérettel, s tánmcra kéréssel.

 

   Megtetszett nekem az este hangulata, és később barátnőmmel, édesanyánk kíséretében gyakori vendégei lettünk az étteremnek. Mi ketten a barátnőmmel délután asztalt foglaltunk, közel a zenekarhoz, mert ott volt a táncparkett is. Aztán később édesanyánk kíséretében elfoglaltuk a helyünket. Jól éreztük magunkat.

   Persze, mint afféle mindenre kíváncsi kis tinik körbenéztünk, jól megfigyeltünk mindenkit, s nyilván magunk között jól kibeszéltük az ott látottakat. Egy idő után feltűnt egy nálunk jóval idősebb, érdekesen öltözködő lény, aki mindig olyan különösen viselkedett, haja szigorúan kontyba tűzve, vállán stóla - ami akkor nem volt divat - édesanyjával ült a hozzánk közeli asztalnál.

   Csendesen beszélgettek, kedvesen mosolygott mindenkire, de sohasem táncolt, mert nem kérte fel senki sem. Nem is értettük miért jár oda minden vasárnap. Én magamban sokszor kívántam, bárcsak valaki odamenne már hozzá, elvinné táncolni, mert milyen rossz lehet ülve hallgatni a zenét, amelyre nekem még a legkisebb lábujjam is megmozdult.

   Sokféle emberből állt a társaság, de mindenki tudott viselkedni, aki esetleg vétett az illemszabályok ellen, azt nagyon udvariasan kikísérte a pincér.

   Léteztek olyan különös íratlan "szabályok" a lányokra vonatkozóan. Katonákkal - a városban több laktanya volt, tahát akadtak bőven -  azok a lányok, akik a jobb társasághoz tartoztak bizony nem táncoltak. Ahogyan visszagondolok erre, ma sem értem miért,talán egyetlen érthető okból, ők viszonylag kevés időt töltöttek a városban, általában messziről jöttek, talán úgy gondolták akkoriban, hogy csak kalandot kereshetnek...

   Egy este döbbenten láttuk barátnőmmel, hogy egy katona fiú megáll a sohasem táncoló lány asztalánál és meghajol előtte, valamit mond, ő kedvesen mosolyog, feláll és... talán azóta sem láttam jobban összeillő párt, mint őket, ahogyan mozdultak a zene ütemére.

   Így volt ez pár vasárnap, míg eygszer tovább maradtunk a szokott időnél, elmúlt már tizenegy óra is, mikor az a fiú, aki akkor már ott ült a furcsa lány asztalánál, a mikrofonhoz lépett. Keveset beszélt a zenekarral, majd ismerős operett dallam csendült, halkult a beszélgetés mindenütt, de az igazi csend akkor következett, amikor a fiú megszólalt, valami eddig sohasem hallott csodaszép hang töltötte be a termet. Ismertem a dalt, mint minden kis romantikus. Vártam a végét, vajon ott az a kitartott hang... tökéletes volt!

   A következő héten is tovább maradtunk, hallgattuk a szebbnél-szebb dallamokat, annak ellenére, hogy az operett nem igazán volt a kedvenc múfajom, de a hang varázsa ott tartott... Kicsit érdeklődtünk, ki az a fiú, mivel foglalkozhat?  A foglalkozására már nem emlékszem, de budapesti volt, s egy neves énektanárhoz járt, nagy terveket szőtt az énekes pályát illetően.

   Aztán az élet, a szerelem oda kötötte a városhoz. Feleségül vette a lányt, bizony a közöttük levő jó pár év korkülönbség ellenére úgy tűnt, ez őket nem zavarta. Valami különös boldogság sugárzott róluk ahányszor csak találkoztunk. Fiuk szüöletett, nagyon szép pici baba volt, talán tíz éves korában kiderült róla, hogy valamilyen betegsége miatt túlsúlyos... s több, még nagyobb probléma is társult hozzá... Szülei mindig nagy szeretettel sétáltak vele a városban.

   Aztán egy alkalommal... - az okét nem tudom - a csodálatos énekhang örökre elnémult.

   Az utcán sétálva hirtelen összeesett az édesapa, már nem lehetett rajta segíteni, azonnal meghalt.

   A felesége évekig járt feketében. Egyszer csak hirtelen eltűnt a városból, csupán találgathattuk, hova mehettek a fiával, mert akkor már az édesanyja sem élt.

   Ha a temetőben járok, évente egyszer-kétszer mindig ott vezet el az utam egy sír előtt, rátekintek a márványba vésett nevére, ő az a férfi, aki feladott mindent egy igaz szerelemért.

                                . . . . . . . . . . . .

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. HCA Értékesítési Akadémia

► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája

hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

4. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

5. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

6. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

7. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

8. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

9. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

10. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

11. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

12. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

13. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

14. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

15. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

16. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

17. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

18. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

19. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

20. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

21. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

22. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

23. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

24. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

25. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

26. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

27. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

28. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

29. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

30. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

31. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

32. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

33. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

34. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

35. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

36. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

37. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

38. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

39. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

40. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

41. Apró hirdetés mindenkinek

► Itt aztán tényleg minden megtalálható kategóriában, és tartalomban egyaránt

hirdetesekmindenkinek.hupont.hu

42. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

43. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA

► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/

zsuzsannamama.hupont.hu

44. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten

► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében

villanyszerelobudapesten.hupont.hu

45. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

46. Metin 2 mester

► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.

deepolis.hupont.hu

47. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

48. CsAk CsAjOkNaK oLdAl

► ReMéLeM tEtSzIk A hOnLaP És Jó SzÓrAkOzÁsT KíVáNoK

csajooknak.hupont.hu

49. csak csajoknak!! εїз

► divat,állatok, sztárok,képek.stb...... itt minden van ami egy lányt érdekelhet

csajszik-figyelem.hupont.hu

50. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

51. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

52. PRO-SPORT 2

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

prosport-ketto.hupont.hu

53. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

54. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

55. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

56. lomtalanit.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ

lomtalanit.hupont.hu

57. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

58. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

59. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

60. B.♥ V.♥ ƸӁƷ

► ƸӁƷ Csajoknak & Fiúknak ƸӁƷ LOLLiPOP xD hülyülünk & szerkeztünk

bvblabla.hupont.hu

61. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)

vw-alkatreszek.hupont.hu

62. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa

► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019

savonius-balaton.hupont.hu

63. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)

► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal

marvel-movie-collection-f.hupont.hu

64. Lindyke oldala

► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road

lyndy.hupont.hu

65. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

66. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával

► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.

valakianna.hupont.hu

67. PRO-SPORT 3

► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC

pro-sportharom.hupont.hu

68. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

69. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet

► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal

vorosrozsaalma.hupont.hu

70. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

71. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

72. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

73. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

74. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

75. Állatbarát

► Itt sok mindent megtalálsz az állatokról! Az oldal még fejlesztés alatt áll.:)) Úgyhogy még több minden lesz az oldalon. Jó szórakozást!! :)(Kérlek nézd meg az ELÉRHETŐSÉGEM menüpontot ahol adhatsz ötletek ahhoz, hogy ez az oldal jobb legyen!!:) )

mindig-allat-barat.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 483
Tegnapi: 1 114
Heti: 483
Havi: 15 892
Össz.: 764 218

Látogatottság növelés
Oldal: "Ma önről álmodtam..."
HANGULATOK - © 2008 - 2026 - hangulatok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »