El Camino
Kétféle ember van. Akit hív és akit nem hívott még az út.
Levelet olvasok, pontosabban e-mailt.
Ha papír lenne előttem remegne a kezem, így csak szempillámban a remegés, hiszen régi tanítványom írását olvasom.
(megjegyzem hallássérült gyerekeket tanítottam sok évig )
Íme a levél:
"Kicsit zilált most az életem, de hiszem és tudom, hogy mindenki maga alakítja az életét, tehát nem panaszkodom. Meg a változás az életet magát jelenti mindig, hisz a biztonságban, a nyugalomban, a montonos életvitelben nincs semmi olyan, még egy icike-picike se abból, amely az élet szépségét jelenti, a pillanatot, amely akár a miénk is lehet, ha úgy sáfárkodunk vele... :)
Mivel én szeretek élni, így mozgásban tartom magam minden területen. Jelenleg Budapesten élek, egyetemista vagyok papíron. Azért csak papíron, mert mpst passzív évet végeztem a jpgpn, és nem tudom, hogy folytatom-e szeptembertől ezt a sulit.Mi az oka a bizonytalanságnak?
A sok terv, amely megvalósításra vár. :) .... Honlapkészítéssel is foglalkozom, kizárólag a magam örömére és épülésére, mivel így nem sérül az az elvem, hogy felettem senki főnököt!
- Sok mindent kipróbáltam az évek alatt ls, most is próbálgatok melóval kapcsolatos dolgokat és tudom, hogy még nem értem célba ezen a területen, legalábbis ami az életcélt illeti. Keresem a helyem, keresem az utam. Szabadidőmben vizilabdázom, sok országot bejártam, ennek a sportnak hála, részt vettem két olimpián (Siketlimpián), két EB-n, de igazából mostanra kezdek rájönni arra, hogy nem a versengésben és az eredményekben van a lényeg, hanem az új tapasztalatokon, új embereken, új élet-szituációban.Ennyit rólam dióhéjban. :)
Ja, meg hogy nemsokára nekivágok, ha minden igaz a Caminonak. Ez egy zarándokút, de nem hiszem, hogy ismeretlen lenne Éva néninek. :) A rómait már megjártam, igaz akkor még öntudatlanul, mert nem tudtam, hogy évezredes ösvényt taposok.Nem vagyok vallásos abszolút és mégis világ vallásosnak tartom magam, mert mindegyik vallásban van olyan kritérium, amit én is vallok. Tehát egy kicsit innen, egy kicsit onnan is veszek. :)
Még a Jehovákkal is egyetértek egy pontjukon, hogy egyszer az életében mindenkit vízbe kell dobni - hajlítani: :) Isztambulban megérintett a mohamedánok hite, főleg a dervisek titozatos szertartása volt rám nagy erővel.De ugyanezt elmondhatom a krisnásokról is, ert bár lassan egy évtizede, hogy megízleltem, de máig is érzem zöld színű sütijük ízét. Csak Somogyvámoson ettem ilyet, és máig is éhezem utána.
Tehát minden vallásban lehet találni valami jót és minden vallás jó valamire, vagy hat jól valakire. :) Minden egy végül is...
Csodálom azokat az embereket, akiknek megvan az életcéljuk, tudják mit akarnak és miért, miképp.
Követi e egykori tanítványai életpályáját valahogy?Gondolom sokan keresik meg, mert...
Másrészt meg egyetértek Reviczkyvel:
"Diák marad az ember, amíg csak él.
Leckéjét sírig tanulja,
Újat, nehezebbet a réginél."
*
Igen, újat, nehezebbet tanulunk, de valamit együtt tanultunk, rég.
Akkor december volt, tél eleje amikor a levél írójával először találkoztam.
Hároméves kisfiú volt.
Kolléganőm karján ült, s nem akart velem maradni egyedül.
Hallássérüléssel született. Halló gyerekek közé járt óvodába..
Feladatom volt felkészíteni majd halló iskolába.
Ketten maradtunk, meg a játékok a teremben. Ijedten nézelődött, hagytam, vártam azt a pillanatot, amikor közelebb kerülhetek a kis lelkéhez.
Játszottunk, ő kicsit félénken. Kipillantottam az ablakon, akkor kezdett hullani a hó, nagy pelyhekben.
- Gyere nézd, esik a hó! - hívtam.
Letette a játékot, de nem érte fel az ablakpárkányt. Felemeltem, kicsit megnyitottam az ablakot, a szél besodort pár hópihét. Hűvös lett, arcomhoz bújt, átölelte a nyakamat, s én ringatni kezdtem, téli dalt dúdolva.
Ez volt az a lélekközeli pillanat?
Máig sem tudom, csak érzem.
Még nem járt iskolába, de betűket tanultunk, olvastunk, hogy majd akkor könnyebb legyen.
Mit tanult tőlem?
Nem tudom mit adhattam pluszban, talán az élet szeretetét, kíváncsiságot, nyitott szemet a világra, s a tanulás, a megismerés örömét.
Jelenleg csak Facebook kapcsolatom van vele, ott látom , s remélem hogy jól gazdálkodik azzal amit elsajátított tőlem, másoktól.
Köszönöm a sorsnak, hogy segíthettem egy csöpp kisfiúnak elindulni az élet útján!
2010. tavaszán
* * * * * * * * *
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája
hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu
► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!
hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
2. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439
► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény
egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu
3. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
4. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
6. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
7. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
9. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
10. RE - FLEXI - OK
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
11. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
12. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
13. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
► módszerek,vizeink,halaink egyéb tudnivalók
folyovizihorgaszat.hupont.hu
15. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
16. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD
► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963
jogimegoldasok.hupont.hu
17. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával
► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.
valakianna.hupont.hu
18. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ
► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !
gard.hupont.hu
19. ~Csajsziknak~
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
20. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
21. MŰSZAKI HIBÁS AUTÓ FELVÁSÁRLÁS
► ÖREG AUTÓ FELVÁSÁRLÁS - RONCSAUTÓ ELSZÁLLÍTÁS
forglambolkivonas.hupont.hu
22. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
► Gyorsan,finomat, egyszerűen!Ha szerinted is jók a receptjeim,nyomd meg a Tetszik-et
kedvencreceptjeink.hupont.hu
24. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
25. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
26. Szeretettel üdvözöllek Csendes Júlia hastánc-oktató weblapján
► Hastánc-oktatás Hajdú-bihar megyében szakképzett oktatóval
mandalahastanc.hupont.hu
27. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.
► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP
pavilon.hupont.hu
28. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
29. Twilight-New Moon-Eclipse-Breaking Dawn
► Nagyon jó filmek és könyvek érdemes megnézni ... és elolvasni :)
minden-ami-twilight.hupont.hu
30. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
31. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
► Ételek, édes sütemények, sós sütik.
mindmegeszem.hupont.hu
► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823
utazasitanacsado.hupont.hu
34. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
35. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA
► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu
rkplebania.hupont.hu
36. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés
► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben
kunlovarda.hupont.hu
37. Emberi értékek
► "A szó veszélyes fegyver, s van aki fegyvertelen"
emberi.hupont.hu
38. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye
ki-suti.hupont.hu
40. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
► Ez az oldal csak a Twilighttal és annak szereplőivel,valamint a Twilightos hírekkel foglalkozik!!!!!!!!!!Boldog 24. szülinapot kívánunk ROBERTNEK!!!!!
twilightsaga-alkonyat.hupont.hu
► Ha tudod, hogy ki született 1992. július 22-én, valószínűleg tudod, ki a 'sztár' az oldalon!
imadjukselenat.hupont.hu
43. Rémtörténetek, ijesztő igaz történetek.
► A rèmtörtènet olvasàsból sosem lehet elèg ezèrt akàr minden nap vissza nèzhetsz :D ;)
remtortenetekmost.hupont.hu
44. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
45. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
47. Egy kvantummechanikus küzdelmei
► avagy hogyan főzzünk finom kvantum levest?
lujzazen.hupont.hu
48. PASSO
► KERÉKPÁRTÚRA MESSZEBBRE ÉS MAGASABBRA...
passo.hupont.hu
49. Sztárok,sztorik,életrajzok,üziik(: halii.
► rendszeresen látogassátok az oldalt.mert folyamatosan frissül ;)
sztarokamindenem.hupont.hu
50. Scarlett..."Holnap új nap virrad"...
► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...
scarlett.hupont.hu
51. Sztárok minden mennyiségben, de azért van más is. ♥
► Üdvözöllek! Köszi, hogy ide látogattál erre a honlapra.
kispipin.hupont.hu
52. Boldog születésnapot! Boldog névnapot! Köszöntjük az ünnepelteket!
► Ez a honlap az Utópia karaván számára készült, hogy a tagok fontos eseményeit kicsit boldogabbá tegyük. Kívánunk nekik minden szépet és jót! Legyenek boldogok, éljenek sokáig! :)
utopiaszulinap.hupont.hu
► Lengyel nyelv - online is
lengyeloktatas.hupont.hu
54. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)
► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.
karacsonyikaktusz.hupont.hu
55. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
56. Sugarland- az édességek, desszertek otthona
► Az oldalon megtalálhattok mindent, ami a süteményekkel, desszertekkel kapcsolatos, utána nézhetsz különleges és házias recepteknek egyaránt, amelyek legtöbbje képpel is illusztrált!
sugarland.hupont.hu
57. Mindenünk a ló
► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!
tunde-es-a-lovak.hupont.hu
58. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
kjfhhjsfheb.hupont.hu
59. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
60. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!
► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!
toyota-alkatreszek.hupont.hu
61. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály
► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.
bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu
62. ♥♥●• •●•Avatar Rajongókank!●• •●•♥♥
► •:*:•Csak avatar és semmi más•:*:•
avatarrajcsik.hupont.hu
63. Selena Gomez
► Minden rola
sztarok-hirek-kepek.hupont.hu
64. FŰTŐMOTOR-ELLENÁLLÁS-FŰTŐRADIÁTOR - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...
► Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW fűtőmotor előtét ellenállás, fűtőradiátor, fűtőventillátor
futomotorelotetellenallas.hupont.hu
► Magas röptűek........ Keringők
jankovacigalambaszok.hupont.hu
66. Kutya fajták
► Ezen az oldalon szinte minden fajtájú kutyáról találsz egy kis jellemzést és képeket
kutyakomedia.hupont.hu
67. KAJO
► Fincsiségek
kajo.hupont.hu
68. 70 éve nevel gyermeket Tatabánya-Újvárosban ez az iskola
► Kérjük a volt diákokat, küldjenek be nyolcadikos osztályképet! Az adatokat az anyakönyvekből vettük, névelírás történhetett, kérjük jelezzék a morasuli60@gmail.com email címen! Keressük az 1953-ban nyolcadik évfolyamot végzetteket!
morasulihatvan.hupont.hu
69. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
70. NAPRAFORGÓ KISVIRÁG ALAPÍTVÁNY
► Az Alapítvány céljai: óvodák, családi bölcsődék támogatása, munkavállalók a munkaerő piacon való sikeres részvételének oktatása, gyermek fejlesztés, támogatás.
napraforgokisvirag.hupont.hu
71. Szélvédőjavítás Nyíregyháza Tesco parkoló 06 20 231 41 13
► Kőfelverődés,repedés gyors és szakszerű javítása 06 20 231 41 13
szelvedojavitonyiregyhaza.hupont.hu
72. HOKÉV horgászbotok és egyebek...
► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása
hokevhorgaszbotok.hupont.hu
► Érezd csak jól magad, remélem tetszik az oldal!
te-oldalad.hupont.hu
74. Ez is eladópont
► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu
eziselado.hupont.hu
► "Bútorok....Megelevenedett, életünk részeiként –és nem álomként- létező darabok..."
daliabutor.hupont.hu