
Áldás, Békesség!
Karácsony előtt mennyi gondolat bolyong a lelkemben, főleg arról, hogyan lehetne széppé, szebbé tenni szeretteim meghitt pillanatait. Nemrég még azt hittem, nem is lesz erre időm, sietnem kell majd feladataimmal.
Aztán másképpen alakult.
Pergetem a számítógépen az abc-rendbe szedett lapokat. Mennyi kedves név, s aki hozzá tartozik... szinte érzem a kicsi gyermek ölelését, aki még a derekamig sem ért, első osztályos, csak úgy hirtelen átfogott az iskola folyosóján:
- Mikor jössz értem? - szemében különös csillogás, majd hirtelen szája elé kapta a kezét: - Áldás, Békesség! - pótolta az elmaradt köszönést, hiszen református iskolában vagyunk.
Így karácsony előtt különösen rám törnek az emlékek, az óvodásoké is, akikkel nemrég élőláncot formáltunk, énekelve mentünk a foglalkoztató teremig: " tekeredik a kígyó..."
Olyan volt mindez, mintha visszament volna velem az idő, olyan huszonéves koromba. Cél a hátrányos helyzetűek kiszűrése fejlesztésük érdekében.
Milyen érdekes, a kicsik mennyire nem tudják érzélkelni az életkorokat.
- Neked van gyereked? - kérdezte egyikük, amikor valami hasonló téma került szóba. Mosolyogtam, hiszen óvodás korú unokám is van... de ez nem tartozott ide.
- Tudod az én szüleim színészek, de édesapám elhagyta anyukámat, mert beleszeretett valakibe, született egy gyerekük is!
Kíváncsian néz rám, vajon mit mondok. ( Tudtam, az épp aktuális musical betétdalát nagyszerűen éneklő kislány egyik kedvencem volt. )
Másik kedvencem csak életkorban más, tizenkettedikes fiú, akinek matematika tanára örömmel vette minden alkalommal, hogy elviszek az órájáról pár, a tantárgy iránt érdektelen tanulót.
Emelt óraszámban tanulnak történelmet, humán érdeklődésű gyerekek, akiknek azért adódik helyesírási, s egyéb problémájuk. Első alkalommal az említett fiú nagyszerű történelmi (s némi politikai ) ismereteiről lett számomra emlékezetes.
Különösen hatott rám az a váltás is, ahogyan az óvodásoktól tíz perc elteltével a gimnazisták között ültem. Nem első alkalommal történt így az életemben, csak közben volt némi szünet számomra.
Egy gyógypedagógus szinte semmin sem lepődik meg, legalábbis én így tanultam, és éltem ezzel a szerzett tudással sok évig. Azt hittem már nem is nagyon érhet meglepetés... nos, ebben tévedtem.
Ugye aki itt-ott olvas tőlem ezt-azt, azok az emberek nem gondolják, hogy járatlan vagyok a számítógépes világban?
Remélem.
Ettől függetlenül néha mégis kudarcot vallunk, ha megtalálják a leggyengébb pontunkat. Nem is jól fogalmaztam, ha keresnek olyan pontot, ahol...
A "minta" az ugye arra való ugye, hogy az szerint dolgozzunk? Ha rossz a minta rossz a munka. Nos, ezt csak megjegyzésnek szántam.
Térjünk vissza oda, hol most is szívesen lennék. Egészen mégsem oda, mert volt ennek egy nehezebb árnyékosabb oldala is. Árnyalta az elmúlt hónapokat olyanfajta igazi kihívás is, amelynek bizony nem sokan tudnának megfelelni.
Gondolok itt középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekekre, akik ugyan nyolcadik osztályosak, de még nem sikerült ( valamikor az elmúlt évek során ) őket megtanítani írni, olvasni. Mindössze négyen vannak (roma), az én szóhasználatom szerint cigánygyerekek, s ez a szóhasználat nem jelent rossz értelmezést, csak van olyan bátor, hogy nevén nevez mindenkit, sértés nélkül.
Nos, a négy gyermekből a három fiú nem könnyű eset, magasabbak nálam, a tudásuk pedig, mint említettem. Nem is igazán sikerült megismerni őket, heti egy alkalommal, két óra napközis tevékenységgel.
Azért itt (is) megállok egy pillanatra, nekem a napközi a tanórai tevékenység folytatását jelentette, egészen eddig. Itt pedig:
- Csinálj velük valamit, akármit, találsz ott - polcra mutat - mindent!
Megnézetem a "mindent", régi szakadozott játékok, nem volt közöttük egy ép sem.
Megoldottam, nem volt egyszerű, csodát sem tudtam tenni, de megőriztem őket épnek, minden hét egy délutánján.
Újra rátéved a szemem azokra a mérési eredményekre, amelyek még itt vannak a számítógépemen, lehetne folytatni a minkát... lehetne? Óvodától gimnáziumig, nagyszerűen ment... eddig.
A nevemet viszont csak olyan munkához adom, amelynek minden feltétele hibátlan, gondolok itt a szükséges eszközre és másra (is). Meggondolatlanul, rossz segédeszközt, adatot adva egy felmérés elkészítéséhez, éppúgy csak elfogadhatatlan eredményt szülhet, mint törött játékokkal nevelni.
Karácsony közeleg, hangosan nem mondom most, csak gondolom: "Áldás, Békesség!"
2016. december 11.
* * * * * * * * * * * * * * * * * *
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája
hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni
► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...
jellem-ismeret.hupont.hu
4. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
5. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,
► Izabella képei
bellakep.hupont.hu
6. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...
► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..
maticar-alkatreszek.hupont.hu
► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?
glutenmentesreceptek.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz
csajszik-oldala-love-it.hupont.hu
10. PRO-SPORT
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
pro-sport.hupont.hu
11. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda
► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal
albaregalis.hupont.hu
12. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
13. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából
► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek
nevnapikoszontok.hupont.hu
14. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest
► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.
gipszkartonszerelese.hupont.hu
15. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK
► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.
rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu
16. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek
► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István
lapfoldiketto.hupont.hu
17. Lakatos Budapest
► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com
lakatosbudapest.hupont.hu
► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)
csakhiressegek.hupont.hu
19. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
20. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél
► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban
honda-alkatreszek.hupont.hu
21. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY
► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.
harmashatarhegy.hupont.hu
► Itt aztán tényleg minden megtalálható kategóriában, és tartalomban egyaránt
hirdetesekmindenkinek.hupont.hu
23. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás
► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.
aparkettacsiszolas.hupont.hu
► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...
pyrrhus.hupont.hu
25. Autómentő tréler bérlés Budapest
► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!
trelerberles.hupont.hu
26. Veszélyes fakivágás Budapesten
► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com
fakivagasbudapest.hupont.hu
27. NAPCSILLAG
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
napcsillag.hupont.hu
28. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
29. Ezo Hírnök
► www.ezohirnok.hupont.hu
ezohirnok.hupont.hu
30. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12
► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.
tukoraltaltalanyos.hupont.hu
► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD
olvaso-oldal.hupont.hu
32. VICTORY DEKOR
► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.
victorydekor.hupont.hu
33. Miley Cyrus:)
► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!
crazyladys.hupont.hu
34. Egészség, elégedettség ,aktív élet!
► Haás Mihályné honlapja
elet-vitel.hupont.hu
35. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666
► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.
agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu
36. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...
► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!
ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu
37. Hács története
► Író - szerkesztő: Kubik György
hacstortenete.hupont.hu
38. B.♥ V.♥ ƸӁƷ
► ƸӁƷ Csajoknak & Fiúknak ƸӁƷ LOLLiPOP xD hülyülünk & szerkeztünk
bvblabla.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ
lomtalanit.hupont.hu
40. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.
► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."
mindigvantovabb.hupont.hu
41. TEMATIKUS HITTAN
► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.
tematikushittan.hupont.hu
42. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton
► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz
digimatekalso.hupont.hu
43. Állatbarát
► Itt sok mindent megtalálsz az állatokról! Az oldal még fejlesztés alatt áll.:)) Úgyhogy még több minden lesz az oldalon. Jó szórakozást!! :)(Kérlek nézd meg az ELÉRHETŐSÉGEM menüpontot ahol adhatsz ötletek ahhoz, hogy ez az oldal jobb legyen!!:) )
mindig-allat-barat.hupont.hu
44. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával
► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.
valakianna.hupont.hu
45. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291
► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.
utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu
46. Bio vetőmagok saját kertemből
► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".
biovetomag.hupont.hu
47. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
48. HATODIK NAPON
► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.
hatodiknapon.hupont.hu
49. Megbízható ELMÜ regisztrált villanyszerelő Budapesten
► GYORSVILLANY 06 70 545-0911 - ELMÜ villanyszerelő gyorsszolgálat, villanyszerelés Budapesten és Pest megyében
villanyszerelobudapesten.hupont.hu
50. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D
► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9
emocsajokfiuk.hupont.hu
51. PRO-SPORT 2
► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.
prosport-ketto.hupont.hu
► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa
fulopmenyhert.hupont.hu
► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131
szervizkozpont.hupont.hu
54. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)
► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!
biblikusrejtvenyek.hupont.hu
55. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés
► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés
keewayszerviz.hupont.hu
56. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock II., avagy "Úton a Biztos Pont felé"
► Kedves Olvasó! Ha véletlenül tévedtél erre, akkor is üdvözöllek, ha pedig az első kötet folytatását keresed, megtaláltad. Ez esetben duplán üdv néked! :-) Ide talán még csak annyit fűzök: Ez még mindig csak a kezdet, a végzet odébb van. Szép napot!
solverus-versek-ii.hupont.hu
57. Metin 2 mester
► Most az új metin is itt:) gyere és regisztrálj:). itt megtalálod ami egy ujoncnak kell pl:térkép,városok,kereskedelem.És még sokminden más.
deepolis.hupont.hu
58. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....
► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..
francia-auto-alkatreszek.hupont.hu
59. Lindyke oldala
► Maradj ember, Őszinte tiszta fejjel, Tanulj meg élni, Adni is, nem csak kérni, Így leszel halhatatlan. Road
lyndy.hupont.hu
60. Bútor restaurátor,műbútor asztalos,asztalos,egyedi konyhák,egyedi gardrobok
► Politúrozás, lakkozás, bútorrestaurálás,bútor felújítás,bútor restaurálás,egyedi konyhabútorok egyedi gardrobszekrények készítése,műbútor asztalos,
restaurator.hupont.hu
61. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsamamaketto.hupont.hu/
zsuzsannamama.hupont.hu
62. Vörösrózsa álmai Versek,gondolatok,természet
► Ez egy szerény,de szeretettel írt oldal
vorosrozsaalma.hupont.hu
63. ♥♥ Selena love ♥♥ A legjobb rajongói oldal ♥♥
► Itt mindent megtalálhattok Selena Gomez-ről ! :) Csak nézzétek folyamatosan,és garantálom,hogy ez lesz a legjobb oldal ! :)
se-le-na.hupont.hu
64. PELYHE JÓZSEF
► ÉBRENLÉTI ÁLOMKÉPEK
pelyhejozsef.hupont.hu
65. bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu
► Minden amit Hannah-ról, és a HSM szereplőiről tudni érdemes!
bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu
66. PRO-SPORT 3
► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC
pro-sportharom.hupont.hu
67. Égi Vándor
► Állj meg Vándor, ne siess, itt is a Fényben jársz. Állj meg kérlek egy percre, míg e Fényre rátalálsz, és csak utána menj tovább. G. S. 1998.
egivandor.hupont.hu
68. FŐCZE KÁROLY sör cimke gyűjteménye és cseréi
► Ezeken az oldalakon szeretném bemutatni a sör cimke gyűjteményem egyes darabjait.Elsősorban gyűjtöm és érdekelnek a karácsonyi,téli témájú cimkék,de minden egyéb más témájú sör cimkét is gyűjtök.
charlie-labels.hupont.hu
69. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
70. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala
► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu
lezarasspecialista.hupont.hu
71. Kunbaja ATSK Asztalitenisz szakosztály
► Beszámoló a csapat körüli eseményekről,szerepléseiről.
bacsalmasiasztalitenisz.hupont.hu
72. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...
► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!
olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu
73. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!
► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!
toyota-alkatreszek.hupont.hu
74. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
75. Hulladékudvar Budapest +36 30 90 30 300
► Sittlerakási lehetőség, szemétlerakó hulladékudvar Budapesten a XVII. kerületben +36 30 90 30 300
hulladekudvarbudapest.hupont.hu