HANGULATOK

Nézem a kezem, vonalak a tenyeremben, mint az utak, szerte futnak. Becsukva, innen indul minden út. Szívemen kinyitva, ide tér meg a végtelen...

meselni_szeretnek.jpg


 

Kép: Nyárád folyó Erdélyben

 

Mesélni szeretnék

 

... hogy könnyebb legyen a lelkem

 

Vasárnap délelőtt rádiót hallgattam. Kossuth Rádiót, evangélikus istentisztelet a szeretetről. Szívmelengető szavak voltak. A végén megköszönték Hoffmann Rózsa részvételét, adományokat soroltak, kiktől kapták, mire fordították, s mit kellene még felújítani a kis Bakony környéki település templomában, mert erre is várnak még adományokat, pénzt?

   Lehet nem, jól gondolkodom, de nekem eszembe jutott Jézus és a kufárok - akkor régen, abban a bizonyos templomban.

   Tavasz lesz, vagy már van is, a nagytakarítások, felújítások ideje. Talán lélekben is kellene hasonló... Áradnak a folyók, viszik zavaros hordalékukat. Egy népdal lopakodott a fülebe...

   Reménykedem, hogyha leírom mindazt, ami erről eszembe jutott bennem is tisztább lesz minden. Lélek-tiszta, ha van ilyen.

 

   Nem szívesen gondolok a volt férjemre, elmúlt házasságomra, de a történet értéséhez, a zavaros vizek letisztulásához, amelyben majd segít a szeretet is... szóval erre most szükségem van.

   Valamikor régen az említett úr (nem, ez nem jó) férfi tagja volt az akkor jó nevú Vadrózsa Néptánc Együttesnek. Sok bel- és külföldi fellépésük volt. Így egy alkalommal Eperjesen táncoltak. A nagy siker mégsem az övék volt, hanem Kovács Apollónia művésznőé.

   Az előadás végén, gyors átöltözés után olyan sokan várták őt, hogy neki valahol, az épület hátsó udvarára nyíló ablakon át kellett távoznia.  Az említett férfi, akit akkor még nem ismertem, szóval ő segített neki kilépni az ablakon. Innen származott az ő barátságuk, ismeretségem később Apollóniával. 

   Amikor abban az alföldi városban lépett fel, ahol éltünk ott mindig vendégek voltauk, amelyet megelőzött egy közös vacsora nálunk.

   Beszélgettünk, először csak csendben hallgattam Apollónia szép zengésű mély hangját, mesélt az életéről, a Nyárád menti kis faluról ahol született, s arról hogyan került Magyarországra. - Ez a történés nem egyezik azzal ami a Wikipédián olvasható, egyik igazáért sem kezeskedem.

   Grabócz Miklós a férje a rádió népzenei osztályának a vezetője volt, erdélyi népdalgyűjtő körúton járt, ekkor figyelt fel Apollóniára, aki akkoriban a nagyváradi Szigligeti Színház tagja volt. Játszott, a teljesség igén ye nélkül: William Shakespeare: a Makrancos hölgy Perdeita szerepében, Sütő András, Lope de Vega és még számtalan szerző színpadi művében. Különösen sikeres volt zenés darabokban, már akkor kedvelték a hangját.

   Segített a népdalgyűjtésben, szövegük fordításában is Grabócz Miklósnak, aki vissza-visszatért Erdélybe, majd magával hozta a művésznőt, és ő három színháztól is kapott ígéretet szerződéskötésre.

   - És azután? - érdeztem.

   - Egyetlen ajtó sem nyílt ki előttem. Mit tehettem volna?  Maradt az éneklés, a népdalokra nem találtam vevőt, túl sok volt a konkurencia, mást kerestem, cigánydalokat. Tudod, mint színésznő eljátszottam, eljátszom azt amire igény van.

   Megszerettem, megsajnáltam, de nemcsak őt, Feleky Kamillt is, aki a fellépés szünetéebn kis szendvicsét fogyasztotta diszkréten félrevonulva, aztán szeretettel simogatta gyerekeim fejét, kis puszival kedveskedve nekik, nekem pedig kézcsókkal. Nagy művészek emberközelben.

   Miért nem tudtuk, tudjuk becsülni azokat, akiket lehetne, kellene...?!

   De ez később következett. Előre siettem nagyon a történettel, pedig a barátságnál, szeretetnél  jártam.

   Három gyermekünket tartotta keresztvíz alá Apollónia.Egyik lányom nevét is viseli. Vele esett meg, hogy egy budapesti látogatásunk alkalmával Apollónia bejárónője, amolyan mindenes és nagyon kedves, mosolygós - szóval ő épp a konyhában tevékenykedett, amikor az én kislányom kitipegett hozzá, lehetett olyan kétéves...

   - Jaj, Pollyka! Tessék innen kimenni, ez nem magának való hely! - kézen fogta a kis kíváncsit és kivezette.

   Megdöbbentem. Kérdésemre, hoy miért nem tegezi a kis apróságot, ezt a választ kaptam:

   - Ugyan, hogy tetszik gondolni! A Művésznő keresztlányát? Azt nekem nem szabad! - nézett riadtan.

   Mit sem tehettem ellene.

   Ma sem értem, nem ezt a gesztust, de a világ a Sors változását, egyszer fent, aztán lent, amilyen magasan, olyan mélyen később.

   Ebéd után átnéztük a fellépő ruhákat. Számát sem tudopm, válogattunk és én tanácsokat adtam, amit kifogásoltam, azt félre tette...

   Múltak az évek, változott az életünk.

   Apollónia minden év nyarán pár hetet Amerikában töltött. Az ottani tengerparti levegő, s a hozzáértő, jó nevű Valaki karban tartotta a hangját újabb esztendőre.

   Évek... Apolloónia lányom egy nyáron nála töltött egy hetet. Nem tudom, miről beszélgettek, de ezután történt, hogy elszakadtunk egymástól. Volt egy kellemetlen telefonbeszélgetésünk. Akkor már egyedül éltem gyermekeimmel.

   Utólag úgy gondolok erre e beszélgetésre, hogy neki rossz pillanata lehetett, én pedig nagyon mélyponton voltam.

   Soha többé nem kerestük egymást. Én nagyon sokat dolgoztam, gyakran még éjszakai ügyeletet is vállaltam tanítás mellett az iskola kollégiumában, hogy négyünknek mindent megteremtsek.Róla pedig csak híradások voltak, egy riportban egyszer megemlítette a keresztgyerekeket. Akkor nem is értettem az okát. Nem volt időm kapcsolatot keresni vele. Illetve egy levelem visszajött: "Címzett ismeretlen".  Nyilván elköltözött budai villájából, gondoltam.

   Aztán a halálhíre, annak körülményei. Egy idősek otthonában, elhagyatva, magányosan, ahol a körülötte élők sem tudták ki is ő...

   Nem tudom könnyek nélkül megnézni azt a riportfilmet, amelyben utoljára látható. Ha nem olvasnám a film elején kiről szól, fel sem ismerném.

   Tavasz van, hagyom folyni a könnyeimet, áradnak a viek, viszik magukkal a hordalékot, hogy tiszta tükrében majd láthassuk magunkat.

   Istenem! Mennyire nem mindegy, hogy mit, kit látunk majd, hogy fölénk hajol-e a szeretet is...

Fotó: Apollónia lakásában egykor rég, /lányommal, aki a nevét kapta/-

 

 

 k._apollonia.jpg

 

 

                                *  *  *   *   *   *   *   *

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. HCA Értékesítési Akadémia

► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája

hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

2. Gyertek a dalmushonlapja.hupont.hu-ra (De gyorsan)

► gyertek most:)) mindent megtaláltok:D

dalmushonlapja.hupont.hu

3. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

4. Vezetői szándék tréning - KASZA TAMÁSTÓL

► Ügyfeleim a képzés után azt érezték, hogy akaratuk teljesül. El tudnak végeztetni feladatokat.

nemszamit.hupont.hu

5. Villanyszerelő Kecskemét

► Villanyszerelés Javítás 06 30 9388145

villanyszakik.hupont.hu

6. PARFÜM WEB

► minden ami parfüm

parfumweb.hupont.hu

7. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

8. GreenSys Electric Kft. - Napelem rendszerek

► Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése, telepítése

napelemrendszerek.hupont.hu

9. Sokféle,különböző receptek..

► Sziasztok:)Mindenféle receptek közzül választhattok:)Folyamatosan bővítem:)..Jó étvágyat mindenkinek hozzá!!:)

receptek.hupont.hu

10. FŐCZE KÁROLY sör cimke gyűjteménye és cseréi

► Ezeken az oldalakon szeretném bemutatni a sör cimke gyűjteményem egyes darabjait.Elsősorban gyűjtöm és érdekelnek a karácsonyi,téli témájú cimkék,de minden egyéb más témájú sör cimkét is gyűjtök.

charlie-labels.hupont.hu

11. JÉZUS A KIRÁLY

► "Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek."

jezusakiraly.hupont.hu

12. Doma po svém

► Nápady na útulné bydlení bez velkých výdajů

aleksandrakowalc-kacik.hupont.hu

13. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock X., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Kedves Olvasó! Valóban"előfordultam" még jó pár helyen a lenti fölsoroláson kívül: Megismerkedtem a Schönstatti Családmozgalommal, részt vettem a Cursillo lelkiségi mozgalomban, még képviselőjelölt is voltam az "Isten, Haza és Család" zászlaja alatt.

solverus-versek-x.hupont.hu

14. Gyufa-kép, - makett

► Gyufaszálakból készült kép, makett

gyufakep.hupont.hu

15. ***Sziasztok;ez itt Lili honlapja;érezd jól magad:D***

► Honlap diszitések,pasik,szerelem,sztárok (CSAJOS OLDI)

tinililioldal.hupont.hu

16. Lámpa alkatrészek

► www.lampaalkatreszek.hu

lampaalkatreszek.hupont.hu

17. Kerti pavilon

► Fa kerti pavilon építése, összeszerelése egyedi igények alapján, megbízhatóan, garanciával +36 70 410 7499. Kerti pavilon képek.

akertipavilon.hupont.hu

18. UPC DIRECT ANTENNA KAMIONRA!

► Antennabolt és webáruház a 1174.Bocskai 29.UPC DIRECT szerződés és Kamion antenna itt.TEL:0612570573,+36309847295

upchd.hupont.hu

19. Magyar Dízel és Villanymozdonyok

► Aki imádja a mozdonyokat, az jó helyen jár!

vasut.hupont.hu

20. Autómentés,autómentő Budapest Pest Megye Tel:+36309847295

► Lipták autómentő 0-24 autómentés olcsón Budapest,Pest Megye.Belföld és Külföld! Autómentés+6 fő szállítása is!

automenteslipi.hupont.hu

21. SOS Duguláselhárítás Janival 0/24 az év minden napján

► Bontás nélkül mi megoldjuk. Tel : 06203626060 Helyszínre érkezés telefonos egyeztetéstől maximum 1-2 órán belül

sosdugulaselharitas.hupont.hu

22. Ildikó honlapja

► "Retró" sütemények, ismerősöktől kapott sütemények receptjei és még sok érdekes dolog!

galganildi.hupont.hu

23. CENTRUM SIATEK PLECIONYCH, SIATEK LEŚNYCH I SŁUPKÓW BETONOWYCH Z KÓTAJ

► OGRODZENIE Z SIATKI JEST NAJTAŃSZYM ROZWIĄZANIEM OGRODZENIA NA ŚWIECIE. U NAS ZNAJDZIECIE WSZYSTKO, CO JEST POTRZEBNE DO TAKIEGO OGRODZENIA: PO CENACH FABRYCZNYCH !

ogrodzeniowe.hupont.hu

24. FÉNYOLDAL ☼ Mechkan Felix

► A FÉNY Hierarchia Információi

fenyoldal.hupont.hu

25. PROKK KÖNNYŰFÉMÖNTÖDE KFT

► székhely:3064 Szurdokpüspöki, Arany János út 31. telephely:Filímesi-telep E-mail: prokk.ontodekft@gmail.com Tel: 06-32/593-015, Fax: 06-32/473-152

prokkkft.hupont.hu

26. Minden ami Selena Gomez !

► Ha te vagy Selena elso számú rajongója akkor jó helyen jársz. Itt szinte mindent megtalálsz róla:)Az oldi még jelenleg nincs kész!

kinkia.hupont.hu

27. RÓKAHEGYI GÖRÖGKATOLIKUS TEMPLOM

► A sóstóhegyi paróchiához tartozó Szent István-templom honlapja

rokahegyitemplom.hupont.hu

28. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

29. ÜZEMANYAGSZIVATTYÚ/AC PUMPA - MaTi-CaR Alkatrészek Miskolcon...

► ÚJ AC PUMPÁK-ÜZEMANYGASZIVATTYÚK: Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW Típusokhoz elérhető áron...Miskolcon

acpumpauzemanyagszivattyu.hupont.hu

30. Üdv az oldalon

► [Genius] Clan honlapja

genius-klan.hupont.hu

31. bubuvicc-a válogatott viccek lapja

► Ha kiakarsz szakadni a hétköznapokból, vagy csak akarsz egy jó viccet olvasni,viccel nevettetni-a legjobb helyen jársz!

bubuvicc.hupont.hu

32. ...:::$ajät honłapom::..

► Te most Petra csajos oldalán jársz ahol mindent megtalálsz!! Ami érdekes lehet

funsite.hupont.hu

33. ♥dalszovegek-mindenkinek.hupont.hu♥ és sok más is♥

► ♥MERT MINDENKI IMÁDJA A ZENÉT♥

dalszovegek-mindenkinek.hupont.hu

34. ORVOS-KOZMETIKAI ÉS ORVOS-ESZTÉTIKAI KEZELÉSI PROGRAMOK

► INTRACEUTICALS® OXIGÉNINFÚZIÓS FELTÖLTÉS│HIFU® MIKROFÓKUSZÁLT ULTRAHANG│CESARE Q-FREQUENCY® RÁDIÓFREKVENCIA│CESARE LED® FÉNYESZTÉTIKA│VITALASER® HIDEGLÉZER-TERÁPIA│GUNA BIOLIFTING HOMEOPÁTIÁS DERMA ROLLER TŰS MEZO│BŐRKÉPMEGÚJÍTÓ MÉLYHÁMLASZTÁS

orvoskozmetika.hupont.hu

35. Szeged Szállás - Szeged szálláshelyek -PETI APARTMAN -SZEGED SZÁLLÁS OLCSÓ

► Szeged szállás , Szeged szállás olcsó,Szeged panzió, szállás : Szálláshely sok van Szegeden, de Peti Apartman csak egy. Válassza a Peti Apartmant Szegeden, ha jó és olcsó szállást keres !magánszállás,szegedi szállások, A fiatalok kedvelt szálláshelye

szegediszallas.hupont.hu

36. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

37. AUTÓFELVÁSÁRLÁS KÉSZPÉNZÉRT

► Autóját átvesszük készpénzért, négypéldányos adás-vételi szerződéssel! Budapesten akár 2 órán belül elmegyünk az autójáért. Hivjon minket még ma!

auto-felvasarlaskp.hupont.hu

38. Képek

► :)

piictures.hupont.hu

39. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

40. ESMTK PESTERZSÉBET JÉGCSARNOK

► 1201 Budapest, Zodony utca 1. Nyitvatartás, aktuális programok

uj-pesterzsebetjegcsarnok.hupont.hu

41. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock IV., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Tisztelt látogató! Az Édenkert még messze van, de lépésről lépésre fogy a távolság. Nem gondoltam volna, hogyha az ember igyekszik hasznosabb életet élni, úgy szabadidőből rendelkezik a legkevesebbel, ami persze nem probléma. (Hiszen addig sem írok.)

solverus-versek-iv.hupont.hu

42. Kiváló minőségű lépcsők házhoz szállítással!

► DOLLE csiga és modul lépcső rendszerek

padlaslepcso.hupont.hu

43. Conference Service Bt. 2010

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

conference.hupont.hu

44. ruhák,cipők,kiegészítők

► Vásárolj olcsón,kiváló minőséget

store.hupont.hu

45. Öreg-tavi ÉlményVÁR

► Élmény és szabadidő park, ahol felejthetetlen élmény VÁR Tatán minden korosztályt

elmenyvar.hupont.hu

46. °•. Harry Potter .•°

► Szia, köszi, hogy benéztél, remélem tetszeni fog!! Itt a Harry Potter könyvekről. filmekről, szereplőkről találsz dolgokat...

harrypotterfanfan.hupont.hu

47. Sangreal Boxerkennel

► Sangreal Boxers: the reality of perfectism

sangreal.hupont.hu

48. UTAZZ INGYEN !!! UTAZÁS-KIRÁNDULÁS 9-16 FŐS KISBUSZOKKAL KEDVEZŐ ÁRON

► Utazz ingyen .. részletek a weblapomon ! ...Európa ma már nyitva van, csak menni s nézni kell a sok csodát! Utazz velem, Erdély a szívem csücske, Lengyelország,Ausztria,Szlovénia,Horvátország .. Imádok útra kelni !

utazas-kirandulas.hupont.hu

49. preview

► :P:) Hi^^

preview.hupont.hu

50. PRESSMETAL Kft. Autóbusz /teherautó alkatrész gyártó. MSZ EN ISO 9001:2015

► Sárvédő, oldallemez, saroklemez, hátfali lemez, padlósarok, vázelem, kipufogó, kipufogó elem, üzemanyag tartály gyártás és javítás, kiegyenlítő tartály, antenna torony és elemek, élelmiszeripari kor. elemek. Mindenre nyitottak vagyunk.

autobuszalkatresz.hupont.hu

51. Justin Bieber <3

► Ez az oldal egy kis betekintés Justin Bieber életébe.

love-justinbieber.hupont.hu

52. Dr.Gyenes Orsolya szülészet-nőgyógyászati magánorvosi rendelője

► Szolnok belvárosában szeretettel és tudásunk legjavát adva várjuk kedves pácienseinket orvosi rendelőnkbe, ahol szép környezetben igyekszünk a segítségükre lenni.

drgyenesorsolya.hupont.hu

53. Sztárok Rajongói oldala!

► Ez az oldal a sztárokkal foglalkozik! Itt sok a kép és az infó.!A legjobb rajongói oldal! Itt mindent megtudhatsz a kedvenceidről!By:. NóriSzerki.

demi-sel-miley.hupont.hu

54. Szegedszéli Whitefeet Amerikai Akita Kennel

► Ez a honlap azért jött létre, hogy a teljesség igénye nélkül saját kutyáink által mutassuk be ezt a barátságos,engedelmes,éber,bátor és hűséges kutyafajtát.

whitefeetakita.hupont.hu

55. Szén Tatabányáról minőségi barnaszén

► Házhozszállítás

szen.hupont.hu

56. berni2008 tenyészete

► berni pásztor, németjuhász, ír szetter, schnauzer, malamut, husky, akita inu, leonberger, kuvasz, bullterrier, csaucsau, cavalier spániel, akbash, ambruzói juhász, boxer.

virtualiskutyatenyeszet.hupont.hu

57. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

58. AHI-TM Tudatos Mozgás Dimenziója Öngyógyítás

► Tudatos Mozgás Dimenziója Tegyünk egészségünkért

ongyogyitasahi.hupont.hu

59. Minden ami számitástechnika

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

hub.hupont.hu

60. érembolt (limited issue) Lapis András szobrászművész érmei

► Kedvező ár! Gazdag választék! Magas művészi színvonal, alacsony példányszám! Kapcsolat: +36 30 9 68 41 63

erembolt.hupont.hu

61. Emo. és mások.:)♥

► Sok dolgot megtudhatsz.;)♥^^

emoserdekesoldal.hupont.hu

62. DUNATÚRA Dunaföldvári Túrázók Természetvédelmi és Idegenforgalmi Egyesülete

► Túrázz velünk egészséged és a jobb közérzeted érdekében! Fedezd fel lakóhelyed. Ha fontos számodra a környezetvédelem és természetvédelem keress bennünket.

dunatura.hupont.hu

63. Lineage 2 - ElitAsgard Klán

► ElitAsgard klán honlapja - Egy mindenkiért, mindenki egyért!

elitasgard.hupont.hu

64. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

65. ♥в-gιяℓ ¢ѕαנѕzιкα σℓ∂αℓα♥

► єzт αz σℓ∂αℓт αzσкηαк тαℓáℓтαм кι,αкιк ѕzєяєтηєк ѕσкαт σℓναѕηι:) нα ℓєηηє ναℓαмι öтℓєтєтєк,нσgу мιт тєнєтηéк мég αz σℓ∂αℓяα ηуυgσ∂тαη íяנ єяяє αz є-мαιℓ ¢íмяє кσтαιgαвσ@¢ιтяσмαιℓ.нυ єℓőℓяє ιѕ кöѕzι:)

sexycsirke.hupont.hu

66. Szélvédőjavítás Nyíregyháza Tesco parkoló 06 20 231 41 13

► Kőfelverődés,repedés gyors és szakszerű javítása 06 20 231 41 13

szelvedojavitonyiregyhaza.hupont.hu

67. Csucsu egészségtippjei

► Köszöntelek oldalamon! Remélem, hasznos tippeket találsz a mindennapi jó közérzet elérésére, megőrzésére, egészségünk védelmére, az élet örömeire. Alakítsuk együtt a tartalmat! Ha ötleted van, írd meg nekem! Jó olvasgatást kívánok!

egeszsegtippek.hupont.hu

68. KAKTUSZKALAND

► Kaktuszod legyen a példaképed, mert kevéssel is beéri és mégis a túlélés bajnoka, próbáld utánna!!!

kaktuszkaland.hupont.hu

69. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL

► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT

tepesztalatok.hupont.hu

70. DJ Kokalo

► Itt tudod meg nézni a DJ cuccok (Hifi,Keverő,Végfok,Lejátszó,Hangfalak STB) tulajdonságait ,árait és egyéb dolgokat.

djkokalo.hupont.hu

71. BÚTORFESTÉS, FESTETT BÚTOROK

► " Tág a világ, mint az álom,mégis elfér egy virágon "

butorfestes.hupont.hu

72. Kisgépek B&G Láncfűrészek Kertikapák Fűkaszák Alkatrészek Kertészeti cikkek

► Cégünk erdészeti, kertészeti és építőipari gépek (Stihl, Makita, Hitachi, Husqvarna, Briggs, Honda, Tecumseh, Metabo, Hilti) és ezek alkatrészeinek (henger, dugattyú főtengely, karburátor, olajzók) forgalmazásával illetve szervizelésével foglalkozik.

kisgepek.hupont.hu

73. ALKOTÓMŰVÉSZET

► Gyulay Zsolt grafikusművész alkotásai

alkotomuveszet.hupont.hu

74. Lófajtak

► Sziasztok,ha szerettek lovagolni és szeretitek a lovakat akkor nézzetek korul!

koalak.hupont.hu

75. AKÁCFA TÜZIFA, BÜKK TŰZIFA, TÖLGY TŰZIFA, CSER,GYERTYÁN FA ENERGIA MISKOLC

► ROPOGÓS MAGYAR AKÁC FA TŰZIFA, TÖLGY TŰZIFA, BÜKK TŰZIFA, 1m3 KALODÁBAN, 1,7m3 KALODÁBAN, KISZÁLLÍTVA.TELEPHELY MISKOLC, JÓZSEF A.80 ( SAJÓPART ) TEL: 0670 341 0184

akactuzifa-miskolc.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 42
Tegnapi: 605
Heti: 1 350
Havi: 16 759
Össz.: 765 085

Látogatottság növelés
Oldal: Mesélni szeretnék
HANGULATOK - © 2008 - 2026 - hangulatok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »