HANGULATOK

Nézem a kezem, vonalak a tenyeremben, mint az utak, szerte futnak. Becsukva, innen indul minden út. Szívemen kinyitva, ide tér meg a végtelen...


Volt egyszer egy Európa

 

Késő este a mesterséges fény világításában pakolt a férfi, nemrég költözött be a lakásba. Tudta. hogy nem fogadják majd szívesen. Bérelte a lakást, a főbérlő különösen mérte végig az első találkozáskor.
— Hol dolgozik? — kérdezte.
— A kikötőben vagyok rakodómunkás, pontosabban leszek, holnap megyek először... — válaszolta félénken.
— Aztán megbecsülje magát, mert ez az előleg, amit adott csak egy összeg, havonta előre kérem a bérleti díjat, ne feledje! — szúrós szemmel mérte végig, el sem köszönt, csak valamit mormogott még maga elé. Nem is látott mást az új lakó, mint a strandpapucsba bújtatott sötétbarna lábait, amint lecsoszogott a lépcsőn.
Idős ember volt a főbérlő, néger férfi, mint a lakosság nagy része. Már csak itt-ott élt egy-két fehérbőrű ember Európában, olyanok, mint ő.
A naptárban 2118-at írtak a Gergely-naptár szerint, ez azonban már sok évtizede nem egyezett a hivatalosan használt Muszlim-naptárral.
Márton lassan rámolta a holmiját, már amennyi megmaradt belőle sok költözése, utazása után. Nehéz volt munkát találnia, pedig sok mindenhez értett, amint telefonon megbeszélt egy-egy lehetőséget nem is volt semmi baj, csak ha személyesen jelentkezett, akkor már rövid időre szerződtették. Most egy Adria-parti kikötőben alkalmazták, árut kellett pakolnia. Nem félt a fizikai munkától, erős volt, megállja majd a helyét itt is…
Pár generációval korábban a családjában szinte mindenki orvosnak tanult, így hallotta a szüleitől még otthon, a Balaton parti városban, ahol született.
Mindig szívesen gondolt szülővárosára, azt mondták az ismerősök, hogy a tó fővárosa volt száz évvel ezelőtt.
Akkor régen kezdődött minden baj. Valahol messze Keleten volt egy háború, ennek igazi okát sohasem értette, csak annyit tudott, hogy a keresztény vallásnak pár évtized alatt véget vetett az ellenségeskedés, az idegenek bevándorlása Európába.
Az a vidék, az az ország, ahol ő született sokáig ellenállt a bevándorlóknak, de végülis mit tehetett volna, annyi emberrel szemben, a sok másképpen gondolkodó országgal ellentétben?
Sokat meséltek erről szülei, szerették volna, ha megőrzi múltjukat, történelmüket, de neki mindig dolgoznia kellett, nem is keveset. Épp csak a megélhetésért, nem nagyon maradt ideje arra, hogy meghallgassa szüleit esténként, addigra ő már fáradt, álmos volt.
Amikor elbúcsúzott tőlük, évekkel ezelőtt, átadtak neki pár jól becsomagolt könyvet.
— Régi iskolai történelemkönyvek, pár regény — mondta az édesapja —, ha időd lesz, feltétlenül olvasd el mindegyiket, ne feledd honnan indultál... tudod a családot!
— És imádkozz, minden este, kérlek! — mondta az édesanyja, szemeit törölgetve.
Mostanában gyakran gondol rájuk, de amit szüleinek bólogatva ígért, nem tudta betartani, vagy fáradt volt, vagy nem olyan helyen tartózkodott, ahol alkalma lett volna olvasni.
Lassan mindent a helyére rakott, már csak egy kis doboz maradt a kezében.
Bontogatni kezdte. Kedvetlen is volt, gondolta, majd holnap, de meglátta azoknak a könyveknek a szélét, amelyet otthon bíztak rá. Gyorsan széttekintett a szobában, kinézett az ablakon, sehol senki, mégis megijedt, tudta olyasmire készül, amit sok évtizede tiltanak.
Aztán elmosolyodott, hiszen még a munkaadója, vagy a főbérlő sem tudná elolvasni ezeket a betűket, esetleg a hivatalnokok, de az sem biztos. Másféle betűket írnak, olvasgatnak ők is.
Márton titokban, otthon tanulta meg az írás-olvasás tudományát, nem is beszéltek róla senkinek.
Hosszú utat tett meg eddig, sokat gyalogolt, már alig volt ereje, ezért másnapra halasztotta az olvasást.
Szemével megsimogatta a könyveket és eltette a szekrény aljába, gondolva ott csak ő találhatja meg, majd mély álomba merült.
Hajnalban az első napfénnyel ébredt, gyors mosakodás után sietett az emberektől már nyüzsgő kikötőbe, ahhoz a hajóhoz, amelynek a tulajdonosával tegnap megállapodott.
A napsugár mosolyogva tekintett le a tengerpartra, nem is értette hova süt, olyan különös volt számára mindaz, amit látott, akárcsak a középkorba nézegetett volna, alig változott valami. Hatalmas bálák, csomagok álltak berakodásra készen, és az emberek puszta kézzel rakodtak, görnyedt hátukon cipeltek a csomagtérbe mindent, amit csak kellett. Délben a tűző sugarak alatt megpihentek, pár falatot nyeltek, aztán késő estig kirakodtak egy másik hajóról, amelyik beállt a kikötőbe. Este pár pénzérmét kaptak a kezükbe, s hallgatták holnap kora reggel itt legyenek, mert ha nem, jönnek helyettük újak.
Mártont hiába hívták az alkalmi cimborák ide-oda, csak a fejét rázta, sietett haza, neki fontos volt a holnapi munkanap is.
Már nem láthatta, hogy késő este kikötött egy amerikai hajó is, emelődarukkal berakták az árut és még az esti órában elhajóztak.
— Hova sietsz? — szólt rá egy mosolygós női hang a sötétből.
Megijedt, megtorpant, rosszat sejtett, volt már része hasonlóban... alkalmanként így provokáltak utcai verekedést, ahol elvették a napi keresetét annak, akit megszólított az ezzel megbízott, néha még a kés is előkerült. Most azonban nem volt semmi hasonló, helyette elé lépett egy alacsony, karcsú, szőke lány mosolyogva:
— Ne félj, nem akarok semmi rosszat, csak kérni, kérdezni szeretnék, ha lehet...
— Mondd, sietek haza! — ahogy feltekintett meglepődött, hasonló szépséget nem látott mostanában.
— Látom, komolyan beszélsz, hát a lényeget mondom: nincs hol aludnom, veled mehetek? Nem akarok mást csak beszélgetni, kipihenem magam, ha akarod pár nap és már ott sem vagyok... nem vagyok utcalány, ne érts félre, kérlek!

A férfi mérlegelte a hallottakat, a kockázatát annak, ha magával viszi a lányt és meglátja a főbérlő, de a kíváncsisága még a fáradtságát is legyőzte.
— Nem bánom, gyere, de nagyon csendesen kell belopózni a lakásba, nehogy észrevegyék, hogy nem egyedül jövök, csak tegnap költöztem be, nem szeretnék kellemetlenséget.
— Értelek, ne félj. Ha megmutatod hol laksz, egyedül is bejutok, volt már... szóval volt már hasonló helyzetem, majd elmondom… Merre is?
Gyorsan elmagyarázta, hogy juthat be a lakásba, s mire szétnézett a lány már sehol sem volt.
— Lehet, csak képzelődtem… — motyogta maga elé, aztán nagyot nézett, amikor a lány nyitott neki ajtót a lakáshoz érve.
— Hogy jutottál be, kulcsot sem adtam?
— Egyformák erre az ajtók, nem nagyon kell sokféle kulcs... — nevetett a lány.
— Ki vagy te és mit akarsz tőlem? — nézett rá kíváncsian.
— Szeretnél visszamenni a régi világba?
— Miről beszélsz, milyen világba?
— Volt egyszer egy Európa, országokkal, határokkal, biztosan hallottál róla...
— Mesélték a szüleim, de...
— Valld be, nem nagyon hitted!
— Nem tudom, mit kellene hinnem?
— Gondolj valami szépet, tisztát, igazat!
— Persze, és te idevarázsolod?
— Vedd elő a könyveidet, hosszú az éjszaka, elolvassuk!
— Még sohasem néztem bele... — tétovázott Márton.
— Épp itt az ideje!
A csomagból középiskolás történelemkönyvek és két regény került elő.
A lány olvasni kezdett és megelevenedtek az események, az első, második világháború és az utána következő évek, évtizedek... — aztán a lány ölében nyugtatva a könyvet —, halkan sorolta: 2015-ben az első bevándorlási hullám, Európa új arca...

*

— Jó reggelt, kisfiam, igyekezz reggelizni! Nehogy elkéss az érettségiről, tudod, ma van a nagy nap! — simogatta fia vállát Marci édesanyja.
— Anya! Ha tudnád milyen rettenetes álmom volt!
— Előfordul, főleg az izgalmas napok előtt... — mosolygott rá a kedves arc.

                          * * * * * * * * * * * *



 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. HCA Értékesítési Akadémia

► Értékesítők és Értékesítési Vezetők Akadémiája

hca-ertekesitesi-akademia.hupont.hu

2. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

6. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

7. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

8. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

9. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

10. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

11. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink: 0612420618, 0612746042, 06308944199,

szervizkozpont.hupont.hu

12. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

13. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

14. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

15. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

16. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

17. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

18. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

19. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

20. Fabrikett Pest megye +36 70 410 7499

► Olcsó fabrikett és tüzifa eladó házhozszállítással Pest megye és Bp +36 70 410 7499. Akciós fabrikett forgalmazás kis és nagy tételben.

fabrikettpestmegye.hupont.hu

21. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

22. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

23. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

24. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

25. Balos

► Baloldali értékeket képviselö honlap

balos.hupont.hu

26. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

27. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

28. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

29. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

30. Scarlett..."Holnap új nap virrad"...

► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...

scarlett.hupont.hu

31. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

32. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

33. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

34. Autódiagnosztika Budapest kiszállással 06 70 352 1562

► Olcsó autódiagnosztika Budapest kiszállással akár azonnal, hibakód olvasás és törlés 06 70 352 1562

autodiagnosztikabudapest.hupont.hu

35. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

36. i d é z e t e k *_*

► ... Örüllök h. Erre az oldalra Kattintottál! (: Ha idézeteket keresel vagy verset ha csak jól szeretnél szórakozni, akkor jó helyen jársz! (: Kellemes időtöltést, és gyere vissza máskor is! (: puszii♥

szomruidezetek.hupont.hu

37. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

38. Ez is eladópont

► Tel.:+36 30 4941848 Elektronikus levél:53gyula19@freemail.hu

eziselado.hupont.hu

39. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

40. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

41. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

42. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

43. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

44. BABAGYŰJTEMÉNY

► Gazdag Katalin népviseleti és nemzetközi babagyűjteménye - Doll Collection

babagyujtemeny.hupont.hu

45. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

46. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

47. Gasztronómia

► Ételek,ahogy én készítem.

szalaydenes.hupont.hu

48. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

49. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

50. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

51. Sztárok,sztorik,életrajzok,üziik(: halii.

► rendszeresen látogassátok az oldalt.mert folyamatosan frissül ;)

sztarokamindenem.hupont.hu

52. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

53. HONDA alkatrészek elérhető áron Miskolcon a MaTi-CaR Alkatrész-nél

► HONDA (Accord,Civic,City,CR-V I.-II-III-IV.,CR-Z,Crosstour,Crx,Element,FR-V,HR-V,Insight,Integra,Jazz,Legend,Logo,Mdx,Nsx,Pilot,Prelude,Ridgeline,S2000,Shuttle,Stepwgn, Stream gyári-utángyártott alkatrészek széles választékban

honda-alkatreszek.hupont.hu

54. KOZMETIKAI TETOVÁLÓ SZALON és KOZMETIKA

► Minőségi kozmetikai szolgáltatással és szeretettel várok mindenkit Békéscsabán Szt. István tér 9. alatt a BELVÁROSI SZÉPSÉGSZALONBAN ahol kellemes körülmények között szépülhetnek a Vendégeim. Üdvözlettel: Mészáros Szilvia kozmetikus

kozmetikaitetovaloszalon.hupont.hu

55. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

56. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

57. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

58. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

59. TÜKÖRÁLTALTALÁNYOS 1KORINTUSI 13,12

► A LEGSZEBB TÖRTÉNET SZÍNEZHETŐ FORMÁBAN ÉS SZÍNES DIA KÉPEK HITTANÓRÁKRA. Egyéb hittitkok kibontásához gondolatmenetek és segédrajzok.

tukoraltaltalanyos.hupont.hu

60. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

61. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

62. Lengyel nyelv Szegeden

► Lengyel nyelv - online is

lengyeloktatas.hupont.hu

63. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

64. LÁCACSÉKE

► 2010 szeptemberétől azok a hírek és képek kerülnek ide, melyek feltöltési-korlát miatt már nem helyezhetők el a www.lacacseke.hu oldalra. Az új hírek, információk az Oldalak (menü) pont alatt találhatók

lacacseke.hupont.hu

65. Szerelmes Versek Viccek, képeslapok és sok más, Honlapkészités hozával

► valakianna gyere nézbe hozám megtalálod Szerelmes ,verset ,képeslapot.

valakianna.hupont.hu

66. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

67. Csak Csajoknak!!

► Élj a Mának!!!!Csak csajoknak szól és aki szereti az állatokat és a divatot!!!

cicacska.hupont.hu

68. MERCEDES alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Mercedes (A-, B-, C-, E-, G-, M-, S-,Citan,V-class, Sprinter, Vito) gyári- és utángyártott alkatrészek széles választéka

mercedes-alkatreszek.hupont.hu

69. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

70. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

71. * TECIKE *

► Cseppek a Világ Csodáiból.

tecike.hupont.hu

72. Szent Rita aki a legnehezebb helyzetekben is segít..

► Az ima és a hit.. E két egység ami minden esetben és a legnehezebb helyzetekben is velünk van. Kedves Olvasó!Ne hidd, hogy "közhelyes" és nevetséges az amit e két szó hordoz. Nekem jelenleg nincs másom csak hitem. És tudom az ima segít.

szentrita.hupont.hu

73. Ingatlanpiacról minden (elemzések, stratégiák, országosan és Budapestről)

► ingatlan, ingatlanvásárlás, ingatlaneladás, ingatlanpiaci elemzés, CSOK-os eladó budapesti ingatlanok, CSOK-os eladó Budapest környéki ingatlanok

ingatlanpiaci-elemzo.hupont.hu

74. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ

► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!

carlos-zene.hupont.hu

75. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 419
Tegnapi: 658
Heti: 1 737
Havi: 1 943
Össz.: 657 918

Látogatottság növelés
Oldal: Volt egyszer egy Európa...
HANGULATOK - © 2008 - 2026 - hangulatok.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »